Várnai Zseni: Egyedül botorkálok

Úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezem...


Megyek, megyek szakadékok és roppant
mélységek szélén.
Húnyt szemmel: vak énekes
víziós képek után
és mélységekbe szállok,
magasságokba röppenek
rejtelmes utamon,
de érzem, hogy mellettem, mögöttem
szívek dobognak
s hallom a lihegést,
amint fáradtan loholnak utánam,
és arcom:
verejtékes, fáradt arcom
szemek napfénye simogatja.


Erős voltam,
ó, milyen erős és bátor, én vak énekes.
Lépések dübörgő ütemét hallottam
mellettem és mögöttem
s úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezem!


S csak későn, nagyon későre már,
mikor mind nagymessze elmaradtak,
csak későn, későn neszeltem én,
hogy egyedül vagyok az éjben, s világban
s nem hallom léptek dübörgését köröttem,


nem hallom társaim lélekzetét,
sem szívük dobbanását a rideg magányosságban,
szemük simogatását nem érzem...
egyedül botorkálok:
vak énekes a dermesztő hidegben
s a kezem, a kezem:


üres levegőt markol!