Virsik Mária: Erdőben

Rejtelmesen zeng az erdő mélye,
Zúgásába madárdal vegyül,
Szelid szellő virágokat ringat,
Tavasz van: minden kacag, örül.

Szemem a jóleső zöldbe téved,
S ott ragyogón, mint gyémántszemet,
Megpillantom az ezüstös tavat,
Amint hűn tükrözi az eget.

S ezt a fenséges, nagyszerű képet,
Mint egy művészi, diszes keret,
Övezik a ködfátyolba burkolt,
Kékbevesző, távoli hegyek.

Erdőzúgás…madárének…illat,
S a sok virág, a madár-kotta,
Hálás szivvel mind Azt magasztalják,
Ki őket a semmiből alkotta.