Victor Hugo: Mert minden földi lélek

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene:

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket:

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad:

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván
csókokat ád:

én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát. tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova,
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

/Ford.: Szabó Lőrinc/