A nemzetes asszony kiállott a tornácra és lekiáltott:
- Gergő...Gergő, az apád csillagát!...
A tehenes kidugta a fejét az istálló ajtaján, és felbámult a kúria felé.
A nemzetes asszony harsányan rivallt rá:
- Megfejtétek már azt a Bánffy-tehenet, abba a Csepizsajtárba?
A tehenes alázatosan integetett:
- Meg, nemzetes asszony, meg.
Evvel a nemzetes asszony megfordult és visszament a házba. Csepi Sebestyén elszörnyedve hallotta felesége szavát. Megvakarta a fejét, s nem szólott.
Éppen beretválkozott, s hirtelen nem tudta, hogy most mit vágjon el, a saját nyakát, vagy a feleségéét.
Mindenesetre olyan morózus arcot vágott, amilyet csak tudott. De ez csak egy pillanatig tartott, a másikban már erőt vett magán és felnevetett, mintha valami jó viccet hallott volna.
Az asszony keresztülment az ebédlőn, ahol az ura tisztogatta magát mosdótálból és a kis tükör előtt. Ez a kis szekrény-tükör is Bánffy-címert viselt, a felesége hozománya volt. A beretva, az az övé: azt ő vette húsz krajcárért.
A nemzetes asszony sárga volt a dühtől, különösen, hogy ez az ember még nevet az ő mérgén. Rá se nézett, mégis látta a fehér fogait, ahogy nevetett. Aljasság, kajánság, hogy még nevetni tud.
Nem szólt semmit, tovább ment. De mikor az ajtót kinyitotta s fél lába a küszöbön túl volt, visszapillantott s azt mondta:
- Az a váltóhamisító még mindig nem került csendőrkézre?
Ezzel bevágta maga után az ajtót.
Hogy a felesége elment, Csepi Sebestyén megcsóválta a fejét, és újra mogorva lett, mint aki unja az egész életét. A váltóhamisító, az az ő öccse. Nem hamisított váltót, hanem ő maga írta alá neki, hogy el ne árverezzék. Nem engedheti, hogy a hat gyerekével kitegyék a házból. Száztíz forintért...Száztíz forintért nem érdemes, hogy a felesége, Bánffy Klára most aztán az egész életüket tönkre tegye.
Jól tudta, hogy az a baj, hogy a váltót a felesége megkérdezése nélkül írta alá neki. De olyan sürgős volt a dolog, itt voltak a fiskálisok és már megütötték a dobot, mikor az öccse átsuhant hozzá, s előadta, vége s felköti magát, egyebet nem tehet...Nem mondhatná, hogy megesett a szíve rajta, inkább a nevét féltette, a nagy családi nevet, ha elment is a régi vagyon, mégiscsak élnek...És száztíz forint az egész...Az a baj, hogy neki egy fillérje sincs, minden pénz a feleségénél van, ahogy rendes embernél szokás...A költségekre pedig rögtön ki kellett fizetni huszonhárom forintot, s ezt kénytelen volt a feleségének megmondani, hogy erre szükség van...
Hát az asszony felháborodott ezen, hogy az ura "összepaktál" avval a svindlerrel. Az öccsével.
- Porold ki ezt a Bánffy-mentét - hallotta hátulról a nyitott ablakon -, vigyázz, hogy a Csepi-gombokat össze ne törd rajta.
Megcsóválta a fejét. Ez is igaz. A mentét az apjókától kapta, de a régi gombokat újakkal kellett kicserélni, azt már ő csináltatta a magyarszabóval rá.
Hát ez ma egész nap így fog menni.
Jó asszony, áldott asszony, szép asszony is...De ha megdühödik, akkor vadállat. És mindig a testvérei miatt van a baj. A testvéreinek meg olyan rosszul megy, hogy hol az egyik, hol a másik folyton rászorul, s ő nem tud nemet mondani...Igaz, hogy a birtok az asszonyé, de ő dolgozik benne. Ha ő rá nem néz, akkor ott lehetnének a földek a világ végéig, nem adnak semmit...A földet nem lehet megenni. Ő pedig éj-napot eggyé tesz, hogy teremjen...Olyan már ebben a birtokban, mint az utolsó igáskocsis...
Most is, nem tudja az öccsét menteni. Ő csinálta a mai bajt is. Váltóra vett fel pénzt, és a fene tudja, hová tette. Kapkod, mert vesztit érzi, és semmi se sikerül neki...
A borotválkozással már készen van...Ez is! muszáj mindennap borotválkozni!...Nem tűri a felesége, hogy egy napot is kihagyjon. Hogy hozzájuk állandóan jöhetnek vendégek, a főispántól kezdve akárki...Ezért nem engedheti, hogy az öccse ebben a faluban tönkremenjen...Ezért mer az is akármit, tudja, hogy baj esetén itt van a bátyja...Majd kihúzza a pácból...
Hiszen ő dühösebb erre a haszontalan fráterre, mint a felesége, mert neki több bajt csinál, ő folyton kénytelen rettegni, hogy mikor üt be az istennyila, hát kell akkor, hogy őt így szekírozza az asszony?...
Nem mondja, nem tehet róla szegény, hogy ilyen nervózus. Nem elég egészséges, rossz a gyomra, vagy mi baja, de rögtön a szívére vesz mindent. Különösen a rokonokat. Ha már egynek a nevét hallja, azonnal kitör rajta a baj. Ezt is meg lehet érteni, mert eleinte nem így volt. Eleinte ő adott és segített és a gyerekeket ruházta és mindent megtett, mert sajnálta s azt hitte, hogy csak egyszer kell segíteni...De hát az úgy van, hogy aki bajra született, annak az egész élete bajban telik el...Ha van nekik, mindjárt hegyen-völgyön lakodalom, ha nincs, akkor segíts bolond, azért vagy bátyám...
Jobb is lett volna, ha nem írja alá tegnap azt a váltót...Legalább átestek volna az egészen. Lefolyik az árverés, elvesztik az ősi házat, egye meg a fene. Legalább elköltöztek volna a faluból. Ha nem volnának itt helyben, nem fájna annyira az ilyen cudarkodás.
Gondosan felöltözött, mert az öccse miatt be kell menni a városba. Valami rendet kell csinálni. A telekkönyvet is megnézi, mi van rátáblázva, s takarékba is elmegy, az ügyvéddel is beszél... Tisztán akar látni, hogy egyáltalán van-e itt segítség.
Egész éccaka vitatkoztak a feleségével ezen, mert az asszony kifogyhatatlan a gyanakodásban és a félelemben. Ő kívánja, hogy menjen már egyszer és neki pontos kimutatást hozzon, hogy mi van az öccsénél. No de ha már egyszer beleegyezett, akkor mit keseríti még reggel is az életüket?
De hát ilyen az asszonyi természet. Nem tud nagylelkű lenni. Az asszony kicsinyes és megvan.
A felesége bejött és hozta a mentét. Mint egy rongyot dobta le a székre.
- Na, mi lesz? Indul már?
- Indulok, indulok.
- És nekem be ne csapassa magát és alá ne írjon még valamit, mert megölöm magam. Folyton a hátam megett svindliz.
Csepi Sebestyén szítta a fogát. Svindliz. Ilyen szavakat használ.
- Értse meg - kiáltotta az asszony, aki maga is megbánta ezt az erős szót -, én nem a száztíz forintot sajnálom, pedig arra is volna okom, mert magamra nem költök egy fillért sem, mert nem tehetem, mert a maga váltóhamisító öccsére kell költeni.
- Nem váltóhamisító. - ütött az asztalra Csepi Sebestyén.
- Honnan tudja? Azért, hogy még nem sült ki?...Majd megjön az is...Engem csak az bánt, hogy maga engem kijátszik, az orromnál fogva vezet. Hogy én soha le nem hajthatom nyugodtan a fejem álomra, mert mindig azon kell rettegnem, hogy úristen mi lesz itt, mi fog még kisülni...
És így végtelenül.
Végre a férj készen van az útra. Az asszony számon kéri, hogy minden nála van-e, ami kell: van-e zsebkendője, a tárcái, a dohányzacskója, a kése, a fésűje, a fészkes fene tudja, mi minden kell egy férfinak, azt ő mind egyenként számon kéri.
- No, most aztán mehet, de megmondom, hogy ha engem még egyszer becsap, akkor itt vége mindennek...
S az ablakhoz áll, és kikiált:
- Hé Mihály, Mihály...Fogjátok be azokat a Bánffy-lovakat a Bánffy-bricskába, azt a Csepi-hámot rátehetitek.
- Gergő...Gergő, az apád csillagát!...
A tehenes kidugta a fejét az istálló ajtaján, és felbámult a kúria felé.
A nemzetes asszony harsányan rivallt rá:
- Megfejtétek már azt a Bánffy-tehenet, abba a Csepizsajtárba?
A tehenes alázatosan integetett:
- Meg, nemzetes asszony, meg.
Evvel a nemzetes asszony megfordult és visszament a házba. Csepi Sebestyén elszörnyedve hallotta felesége szavát. Megvakarta a fejét, s nem szólott.
Éppen beretválkozott, s hirtelen nem tudta, hogy most mit vágjon el, a saját nyakát, vagy a feleségéét.
Mindenesetre olyan morózus arcot vágott, amilyet csak tudott. De ez csak egy pillanatig tartott, a másikban már erőt vett magán és felnevetett, mintha valami jó viccet hallott volna.
Az asszony keresztülment az ebédlőn, ahol az ura tisztogatta magát mosdótálból és a kis tükör előtt. Ez a kis szekrény-tükör is Bánffy-címert viselt, a felesége hozománya volt. A beretva, az az övé: azt ő vette húsz krajcárért.
A nemzetes asszony sárga volt a dühtől, különösen, hogy ez az ember még nevet az ő mérgén. Rá se nézett, mégis látta a fehér fogait, ahogy nevetett. Aljasság, kajánság, hogy még nevetni tud.
Nem szólt semmit, tovább ment. De mikor az ajtót kinyitotta s fél lába a küszöbön túl volt, visszapillantott s azt mondta:
- Az a váltóhamisító még mindig nem került csendőrkézre?
Ezzel bevágta maga után az ajtót.
Hogy a felesége elment, Csepi Sebestyén megcsóválta a fejét, és újra mogorva lett, mint aki unja az egész életét. A váltóhamisító, az az ő öccse. Nem hamisított váltót, hanem ő maga írta alá neki, hogy el ne árverezzék. Nem engedheti, hogy a hat gyerekével kitegyék a házból. Száztíz forintért...Száztíz forintért nem érdemes, hogy a felesége, Bánffy Klára most aztán az egész életüket tönkre tegye.
Jól tudta, hogy az a baj, hogy a váltót a felesége megkérdezése nélkül írta alá neki. De olyan sürgős volt a dolog, itt voltak a fiskálisok és már megütötték a dobot, mikor az öccse átsuhant hozzá, s előadta, vége s felköti magát, egyebet nem tehet...Nem mondhatná, hogy megesett a szíve rajta, inkább a nevét féltette, a nagy családi nevet, ha elment is a régi vagyon, mégiscsak élnek...És száztíz forint az egész...Az a baj, hogy neki egy fillérje sincs, minden pénz a feleségénél van, ahogy rendes embernél szokás...A költségekre pedig rögtön ki kellett fizetni huszonhárom forintot, s ezt kénytelen volt a feleségének megmondani, hogy erre szükség van...
Hát az asszony felháborodott ezen, hogy az ura "összepaktál" avval a svindlerrel. Az öccsével.
- Porold ki ezt a Bánffy-mentét - hallotta hátulról a nyitott ablakon -, vigyázz, hogy a Csepi-gombokat össze ne törd rajta.
Megcsóválta a fejét. Ez is igaz. A mentét az apjókától kapta, de a régi gombokat újakkal kellett kicserélni, azt már ő csináltatta a magyarszabóval rá.
Hát ez ma egész nap így fog menni.
Jó asszony, áldott asszony, szép asszony is...De ha megdühödik, akkor vadállat. És mindig a testvérei miatt van a baj. A testvéreinek meg olyan rosszul megy, hogy hol az egyik, hol a másik folyton rászorul, s ő nem tud nemet mondani...Igaz, hogy a birtok az asszonyé, de ő dolgozik benne. Ha ő rá nem néz, akkor ott lehetnének a földek a világ végéig, nem adnak semmit...A földet nem lehet megenni. Ő pedig éj-napot eggyé tesz, hogy teremjen...Olyan már ebben a birtokban, mint az utolsó igáskocsis...
Most is, nem tudja az öccsét menteni. Ő csinálta a mai bajt is. Váltóra vett fel pénzt, és a fene tudja, hová tette. Kapkod, mert vesztit érzi, és semmi se sikerül neki...
A borotválkozással már készen van...Ez is! muszáj mindennap borotválkozni!...Nem tűri a felesége, hogy egy napot is kihagyjon. Hogy hozzájuk állandóan jöhetnek vendégek, a főispántól kezdve akárki...Ezért nem engedheti, hogy az öccse ebben a faluban tönkremenjen...Ezért mer az is akármit, tudja, hogy baj esetén itt van a bátyja...Majd kihúzza a pácból...
Hiszen ő dühösebb erre a haszontalan fráterre, mint a felesége, mert neki több bajt csinál, ő folyton kénytelen rettegni, hogy mikor üt be az istennyila, hát kell akkor, hogy őt így szekírozza az asszony?...
Nem mondja, nem tehet róla szegény, hogy ilyen nervózus. Nem elég egészséges, rossz a gyomra, vagy mi baja, de rögtön a szívére vesz mindent. Különösen a rokonokat. Ha már egynek a nevét hallja, azonnal kitör rajta a baj. Ezt is meg lehet érteni, mert eleinte nem így volt. Eleinte ő adott és segített és a gyerekeket ruházta és mindent megtett, mert sajnálta s azt hitte, hogy csak egyszer kell segíteni...De hát az úgy van, hogy aki bajra született, annak az egész élete bajban telik el...Ha van nekik, mindjárt hegyen-völgyön lakodalom, ha nincs, akkor segíts bolond, azért vagy bátyám...
Jobb is lett volna, ha nem írja alá tegnap azt a váltót...Legalább átestek volna az egészen. Lefolyik az árverés, elvesztik az ősi házat, egye meg a fene. Legalább elköltöztek volna a faluból. Ha nem volnának itt helyben, nem fájna annyira az ilyen cudarkodás.
Gondosan felöltözött, mert az öccse miatt be kell menni a városba. Valami rendet kell csinálni. A telekkönyvet is megnézi, mi van rátáblázva, s takarékba is elmegy, az ügyvéddel is beszél... Tisztán akar látni, hogy egyáltalán van-e itt segítség.
Egész éccaka vitatkoztak a feleségével ezen, mert az asszony kifogyhatatlan a gyanakodásban és a félelemben. Ő kívánja, hogy menjen már egyszer és neki pontos kimutatást hozzon, hogy mi van az öccsénél. No de ha már egyszer beleegyezett, akkor mit keseríti még reggel is az életüket?
De hát ilyen az asszonyi természet. Nem tud nagylelkű lenni. Az asszony kicsinyes és megvan.
A felesége bejött és hozta a mentét. Mint egy rongyot dobta le a székre.
- Na, mi lesz? Indul már?
- Indulok, indulok.
- És nekem be ne csapassa magát és alá ne írjon még valamit, mert megölöm magam. Folyton a hátam megett svindliz.
Csepi Sebestyén szítta a fogát. Svindliz. Ilyen szavakat használ.
- Értse meg - kiáltotta az asszony, aki maga is megbánta ezt az erős szót -, én nem a száztíz forintot sajnálom, pedig arra is volna okom, mert magamra nem költök egy fillért sem, mert nem tehetem, mert a maga váltóhamisító öccsére kell költeni.
- Nem váltóhamisító. - ütött az asztalra Csepi Sebestyén.
- Honnan tudja? Azért, hogy még nem sült ki?...Majd megjön az is...Engem csak az bánt, hogy maga engem kijátszik, az orromnál fogva vezet. Hogy én soha le nem hajthatom nyugodtan a fejem álomra, mert mindig azon kell rettegnem, hogy úristen mi lesz itt, mi fog még kisülni...
És így végtelenül.
Végre a férj készen van az útra. Az asszony számon kéri, hogy minden nála van-e, ami kell: van-e zsebkendője, a tárcái, a dohányzacskója, a kése, a fésűje, a fészkes fene tudja, mi minden kell egy férfinak, azt ő mind egyenként számon kéri.
- No, most aztán mehet, de megmondom, hogy ha engem még egyszer becsap, akkor itt vége mindennek...
S az ablakhoz áll, és kikiált:
- Hé Mihály, Mihály...Fogjátok be azokat a Bánffy-lovakat a Bánffy-bricskába, azt a Csepi-hámot rátehetitek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése