Pjotr Vjazemszkij: Csillag, ki rejtelem

Csillag, ki rejtelem világából ragyogsz le,
ha szűk a föld nekem, hozzád emelkedem,
ki lanttal vársz, s e lant fennen zeng, úgy adod te,
ki csodás álmokat melengetel nekem.

Te felhőm, ki napom vonod bús borulatba,
mikor gondolatom töprengve száll feléd,
ha felmérem, milyen sors van nekünk kiszabva
és látom, hogy utunk mint válik messze szét.

Te csendes alkonyom, mellem fölfrissíted te,
mikor már véget ér sok gondjával a nap,
ha elmém megpihen, szívembe jön az este,
s a halál árnyai körém leszállanak.

/Ford.: Szegő György/