Alekszandr Puskin: Téli reggel

Napfény és fagy: csodás jelenség!
S te kedves, ágyban szenderegsz még?
Gyönyörűm, ébredj végre meg.
Pillád álomtól gyönge zárja
nyíljon ki, Észak hajnalára
csillagként nézzen föl szemed.

Emlékszel, tegnap hóvihar volt,
zajgó ködöktől szürke mennybolt,
sötét felhőkben bukdosott
a halvány hold sárga foltja,
te meg csak ültél búslakodva -
de most...figyeld az ablakot!

A kék eget látod mögötte,
s pazar szőnyegként tündökölve
a napba szikrázó havat,
sötét csupán a fák csoportja,
zöld a fenyő dérlepte orma,
s csillog a víz a jég alatt.

Szobánk borostyán-fénysugárban
fürdik velünk. Lobog vidáman
a kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
de ugye jobb már a toporgó
kancát a szánba fogni be?

Gyerünk a reggel friss havába,
suhanjunk együtt, hív a vágta,
hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
erdőn, mely oly dús volt nyáron,
s a régi kedves parton át.

/Ford.: Fodor András/