Fjodor Tyutcsev: Nyári est

A nap izzó gömbjét fejéről
a föld legördítette már,
s az est békés tüze az égről
mindjobban a tengerbe szállt.

Jött a csillagok szikra-ezre,
és a köröttünk mindenütt
növő éjt magasba emelte
nedvesen csillogó szemük.

A mennyei patakok útja
fönt s lent közt teltebben csobog,
és a hőségtől szabadulva
a szív könnyültebben dobog,

mert édes borzongás futott a
Természeten át - mintha víg
forrásvíz érintette volna
forró és fáradt lábait.

/Ford.: Szabó Lőrinc/