A sárguló mezőkre hull az őszi csend:
csupán a falvak ködbe-tűnt világa moccan:
felzeng egy mély harang. A lelkem fájni kezd:
magam maradtam itt, tengődöm elhagyottan.
Feléled és elém áll minden régi vád,
és minden kedves emlék ízét újra érzem,
mit mondanék neked, te kedves? Hallanád,
amit szívembe zártam, elhallgattam régen!
/Ford.: Tarbay Ede/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése