Alekszej Tolsztoj: Virág a sztyeppe-fű között

Virág a sztyeppe-fű között,
szelíd harangvirág!
Mért nézi tengerkék fejed
a lépteim nyomát?
Szép május napja víg, tüzel,
s ha meglódul a szél,
száraz bogáncsok, gyom fölött
a szirmod mit zenél?

A ló röpít, akár a nyíl,
a nyílt mezőn fut át:
Patája tépi testetek,
s a szirmotokra hág:
virág a sztyeppe-fű között,
szelíd harangvirág!
Ne nézze váddal kék fejed
a lépteim nyomát!

Szerettem volna csöndesen
sétálni köztetek,
de mindhiába zabla, szíj,
lovam csak csörtetett!
Röpít, röpít, akár a nyíl,
nyomomban száll a por,
a ló liheg, hol áll meg, ó,
ki tudja, merre, hol?

Nem törte még be senki sem
csikó-korában őt,
a hóvihar nevelte föl
s a végtelen mezők:
Hátán nem izzik, mint a tűz,
a cifra bőrnyereg,
lovam, te szláv ló, vad, szilaj,
sörényes förgeteg!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Ó, kis virág a fű között,
szelíd harangvirág!
Mért nézi tengerkék fejed
a lépteim nyomát?
Szép május napja víg, tüzel,
mért bánkódsz, ha a szél
száraz bogáncsok, gyom fölött
daloddal útrakél?

/Ford.: Tarbay Ede/