Arany János: Háziuraság

Költők! a végzet ellen
Ám zúgolódjatok:
Én nem panaszkodom már:
Én háziúr vagyok.

Bizúgy, barátim, isten
Fölvitte dolgomat:
Hiába sápadoztok
Irigykedés miatt.

Szegény, szegény csavargók!
Tudjátok-e, mi a:
Valakinek tulajdon
Lakházzal bírnia?

Hogyan tudnátok, hisz ti
Más ember tűzhelyén
Hányódtok...én is voltam
Olyan szegény legény.

Mit nem szenvedtem én is
Mióta elhagyám
Boldogságom bölcsőjét,
Szerény csöndes tanyám:

Midőn a hű komondor,
Mely gazdátlan maradt,
Olyan keservesen nyítt
Idegen ház alatt!

Ki tudja, mennyi földet
Betüslött, béfuta,
Míg volt urát föllelte
A jó öreg kutya!

S én a viszontlátáskor
Be nem fogadhatám:
Nem volt számára egy zug
A gazda udvarán. -

Most itt van ő is, a hű
Bodré, együtt velem:
Mintha magáé volna
Úgy őrzi tüzhelyem.

S fenntartja a tekintélyt
Mint háziúr ebe:
Szeretném látni, kedve
Ellen ki jőne be!

De ti, költő barátim,
Ha erre vét a hab,
Csak jöjjetek be bátran:
Bodré meg nem harap.

Csak jöjjetek be: nálam
Lehet nyugodnotok:
Fölösleg ágy van, a ház
Sem mindenütt csorog.

És kertem is van, ah, ez
Valóságos liget!
Hűs árnyat benne félszáz
Gyümölcsfa hinteget.

Itten merengek én el
Olykor s szemem ragyog:
Könnytől-e,,,vagy örömtül
Hogy háziúr vagyok?

Sőt ami több, lakóm is
Van, egy kis föcskepár,
Mely sárfalamra, sárból,
Szerény fészket csinál.

Mely nékem hajnalonként
Friss dallal fizeti
Le a lakbért - s a szállást
Igen szeretheti.

Három fészkét veré már
Le csintalan gyerek:
Most, a csüggedhetetlen!
Negyedszer rakta meg.

Hajh! kezdem én is, melyet
Vészek ledultanak.
Reményim föcske-fészkét
Építni újólag:

Megérem-e, hogy benne
Nyugtot s békét nyerek?
Vagy majd leszúrja a sors -
Az a pajkos gyerek...?