Babits Mihály: Hegeso sírja (egy görög emlékére)

A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt, s vár reám.
A neve Hegeso. - lábhegytől arcig
márványszínű - s komoly és görög leány.

Élő, habár lehellete se hallszik,
keble átduzzad ráncos khitonán.
Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?
Ül meghajolva. Méla. Halovány.

Előtte állva szolgálója tartja,
rabszolgalány, a drága ládikát,
amelyből ékszereit válogatja.

Talán azt nézi( lelkem bús reménye)
melyikkel ékesítse föl magát,
ha megjövök majd én, a vőlegénye.