Mihail Lermontov: Monológ

A hitványság ad üdvöt csak e földön.
Mit ér a tudás, dicsőségvágy, tehetség,
mit a szabadság lángoló szerelme,
ha élnünk velük úgysem adatott meg.
Észak fiai, mint e táj növénye,
kurtán virágzunk, kora hervadás vár,
mint téli nap a szürke láthatáron,
az életünk oly komor, oly homályos,
és olyan rövid egyhangú folyása.
Szülőhazánk, úgy tetszik, fojtogat,
nehéz a szív, emésztődik a lélek,
szép szerelmet, barátságot nem ismer.
Meddő vihar csigázza ifjuságunk,
vétek apasztja rossz mérgeivel,
és keserű poharat nyújt a fásult
élet, és semmi sem deríti fel.

/Ford.: Lator László/