Vas István: Kettős fogat

Te voltál az a fehérnél fehérebb,
Éjnél sötétebb cikázás karomban?
Te voltál, akit habzsolt szörnyű szomjam?
Te személytelen tengere a vérnek,

Beléd torkoltak az egyéni mérgek,
És kihunytak a fények a toronyban.
A nyáj, amelynek sorsáért szorongtam,
E legelőre ugrándozva tért meg.

Te voltál az? ilyen határtalan?
Ó nem lehet, hogy pusztán általam
S tőlem tudod e bősz liturgiákat!

Most az ragyogja körül arcodat,
Hogy mi voltunk a kettős, vad fogat,
Mellyel a lét az őrületbe vágtat.