A csodálatos dolog az, hogy a jókedv nem pusztul ki az emberekből.
Sokat babráltam azon, hogy a háború alatt megrajzolgassam az élet képét, amint az látszott. Most már, hogy elmult a nagy veszedelem hivatalos formája: a rendszeres gyilkolási folyamat, mindenki behúnyta a szemét s csak kínos emlékein keresztül emlékszik vissza ez időkre. De akkor senki sem látta oly nyomottnak s szörnyűnek az életet. Annak érezte; de nem látta annak. Az emberben pezseg a vér még akkor is, mikor a bárd alá hajtja a fejét az elítélt: a vércseppek frissen futnak ki a megnyilt résen: az élet maga ilyen öntudatlan vagy inkább öntudatalatti működése az erőknek: az a filozófiai elvontság, ami az emberekben él, kevés, és csak néhány pillanatra hat: a fizikum megköveteli s kiharcolja a lüktető, a szívdobbanások által szabályszerűen szétáradó rendes életet.
Ha az ember rágondol: borzasztónak találja a helyzetet!... de nem gondol rá: hanem vidáman éli.
Az előbb kimentem a konyhába: írás közben felállottam s kimentem valamiért. A feleségem dúdolt és sajátkezüleg töltöttkáposztát csinált.
A töltöttkáposztának nagyon megörültem, mert karácsony óta nem volt az asztalon, Molnár professzor kitiltotta a házból gyomorbajom miatt, amely két hónapig koplaltatott.
- Ejha, - mondtam - töltöttkáposzta!
A feleségem egyszerre elkedvetlenedett:
- Á, hiába dolgozom vele, nem sikerül, nem tudom tölteni, akármit is csinálok vele, széthull, már nem jó, tavasz van, a káposztáival puha.
A munkaöröm hiánya tovább fokozódott:
- S milyen árak, - mondta ajkbiggyesztve - egy kiló hús 30.000 korona, másfélkiló káposzta 10.000 korona, negyedkiló rizs 3000 korona, tessék: ötvenezer korona egy tál káposzta. Hatunknak elég egy ebédre, de hatan játszva el is fogyasztjuk. S ez még csak egy tányér étel.
A filozófia: az élet dolgai felett való áttekintés, ami elnehezíti a lelket: a filozófia az, ami az embert emberré teszi és súlyossá az életet..
Hirtelen elmosolyodott s rám nézett:
- Kedves szókat hallottam lent az elébb... A mészáros, ha jókedvű, igen jókat mond. Bejön egy helyes kis úrias lányka s nagy kegyesen azt mondja: »Kérek hatvan deka leveshúst.« »Milyet?« »Milyet?... szépet!« - felesel vissza. »Jó, - azt mondja a mészáros, - olyan szépet adok, mint maga.« A lány elbiggyeszti a száját: »No azzal nem messze megy, ha csak olyat ad.« »Hát olyan hamisat.« A kislány hallgat, azt mondja: »Azt se..., az nem lesz jó...«
Kedvessé teszi az életet a kedély játékos derűje, napfénycsillagos, tavaszi mocskos olvadáson.
- Jó a lányoknak, - dünnyögöm - friss az életük...
- Hát bizony az asszonyokkal már Szánthó, a mészáros is nehezebben boldogul. Volt ott egy kis úriasszony, állt s nézte, nem tudott választani: »Szánthó úr adjon valamit, ami hamar kész, - mondta - már tíz óra, mit csináljak?...« »Fasirozottat, nagyságos asszony.« »Áh... nem.« »Miért? ma mindenki azt vesz, hétfőn, az hamar kész.« »Áh, nem...« Vár, míg ketten-hárman elmennek, akkor megszólal: »De mondjon már igazan valamit, ami könnyű s hamar kész.« »Borjúpörkölt tarhonyával.« »Áh, nem: az uram nem szereti.« »Borjúpörkölt tarhonya nélkül.« »Áh, nem: én nem szeretem.« »Töltött rostélyos... borjúmáj... Nagyon jó az kérem, frissen sülve, tejfellel... Vesepecsenye... Gyönyörű darab...« Mindenre az a válasz: »Áh, nem...« »Hát mit adjak, aranyos nagyságos asszony?« »Tudja mit Szánthó úr, adjon egy kis fasirozottat...« »Igen, nagyságos asszony, én is csak azt tudnám tanácsolni...«
Finom megfigyelni, hogy minden elvillanó emberi mosolyban benne van a mai napok fáradt maznasága. Mit csináljon egy fiatal asszony: úgy nem lehet ma választani, élni: ezek a rettentő árak s minden: de az ember mégis mosolyba fürdeti az életét: mert ez a másik kvalitás, ami az állat fölé emel bennünket s emberekké tesz: a nevetés...
Tehát: filozófia s nevetés...
Az egyik mélyre hangolja a lelket, a másik feloldja csillanó színekbe.
Az embernek annyi szívszorongása van: oly jő kimenekülni a sötétből a kis világosra.
Megérkezett a szobalány, aki a szabónál volt; a tavaszi ruhámat vasaltatni vitte. Ragyogó arccal, valamit rejtegetve a szembogara mögött, jön.
Egyszer csak megszólal, minden bevezetés nélkül:
- Hogy »jó meleg van itt«, mondom a szabónak... Hogy: azt mondja: »ha maga bejön, én már izzadok...«
Mi ketten lassan nevetünk... és ő is... Miért?... hogy is van ez?... egy kis szél csapott be? vala¬mi meleg szél, illatos?... Eros rögtön ott lebeg, ha egy fiatal lány s egy férfi összetalálkozik?
- Nohát mondom neki, - folytatja Ilka - mert csak ott váratott: »hát akkor először engem intézzen el, tegye félre azt a vasalást: mit gondol, hogy én magát izzasztani akarom?«
Nagyon jó, sorsunkban, hogy van még más képességünk is, ami az állat fölé emel: az erotika: az öröm lelki kiélése?...
...S e pillanatban a trianoni szerződés még érvényben van s a korona null pont alatt ezrelé¬kekben, és a tőzsde bedöglött, és a Piroskák vitézi telket kapnak, s a munkából senki se tud megélni, s egy késő kor, ha visszanéz ide ránk: egy sötéten összefolyó, szennyesen kavargó hullámzást lát...
Csodálatos dolog, hogy mi pedig, bár a szívünk fájdogál, szemünk olykor sírdogál, de a szájunk nevetgél és életünk éldegél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése