2009. október 9., péntek

Vértesi Arnold: Hogy szerzett feleséget Turgonyi Balázs

Vígan voltak a radnóti erdőben. Olyan majálist csapott a hejővölgyi fiatalság, hogy még az öreg urak közül is táncra perdült a derekabbja. Csak Turgonyi Balázsnak volt rossz kedve s mennél többet ivott, annál rosszabb kedve lett.

Tudja Isten, mi volt abban a borban. Másokat vidámságra lelkesített, neki meg mintha mardosó tűz szaladt volna le a torkán. Villogott a szeme, lángolt az arca, de csak a szilaj haragtól, mely belsejében forrt.

Csupa bosszúság volt az egész mai napja. Már reggel összekocódott Szombathy Lenkével. Valami csekélység volt, amin összekocódtak, az igaz: de abból is láthatta, hogy az a leány milyen keveset törődik vele. Csak arra kérte Balázs, hogy vegye föl ma azt a rózsaszín ruháját, amelyikben Szent-Lászlón Csanádéknál volt, mikor oly jól mulattak s Turgonyi Balázs olyan boldog volt.

De nem, nem tette meg. Nem tesz meg semmit a kedvéért ez a kevély, akaratos lány. Pedig ő az életét is odaadná érte.

Igazán nem tudja Turgonyi Balázs, hogy mit gondoljon. Hiszen ha nem kell ő Lenkének, hát ne csalogassa. Ne legyen egyszer nyájas, másszor fagyos, ne kínozza, ne gyötörje csupa kedvtelésből. Pokol ez az élet így.

Néha már ajkán lebegett a szó Turgonyi Balázsnak, hogy: vagy, vagy. De soha nem merte kimondani. Olyan kényes leánnyal, aki szép is, gazdag is, akinek epedve lesi kegyes pillantását minden fiatalember, nem lehet ám úgy beszélni.

Pedig egyszer szeretné neki megmondani az igazat Turgonyi Balázs. Íme ma is egész nap gyötri csak a szegény fiút. Csak az ő bosszantására táncol annyit Lédeczy Miskával. Tudja, hogy Balázs ki nem állhatja azt a nyafogó férfit, hát csak azért is.

- Lenke, miért táncolt megint azzal a kölyökkel? - tört ki végre belőle a keserűség.

Lenke kacérkodva rázta fejét és nevetett.

- Ejha, már azt is megszabja kivel táncoljak? Még nem szerzett rá jogot.

- De mikor úgy könyörgök magának, Lenke.

- Könyörögni szabad, de én nem ígértem, hogy minden könyörgését meghallgatom.

Estére azonban mégis remélte Balázs, hogy alkalma nyílik komolyan beszélni Lenkével. Már reggel úgy állapodtak meg, hogy Szombathyék hazamenőben az ő kocsijára ülnek. A Szombathyék rudas lova megsántult, s az öreg úr különben is szerette kímélni a lovait. Hát jó, fölülnek a Balázs kocsijára.

- Én fogok hajtani - kötötte ki Lenke.

Nagyszerű lesz - gondolta Turgonyi Balázs. Egymás mellett ülve a kocsiülésen, az öregek hátul, a holdvilág, az erdei út, a tánctól, kocsikázástól, az egész napi mulatság izgalmaitól fölhevült fiatal szívek...bizonyára soha, soha jobb alkalom nem lesz, hogy megértsék egymást.

Ámde ez a nap úgy volt bejegyezve a Turgonyi Balázs sorsának könyvébe, hogy csupa keserűséget hozzon.

Már a hold régen feljött az égre s majdnem éjfél felé járt az idő, mikor előálltak a kocsik s a vidám társaság szétoszlott.

- Hát nem ülsz az én kocsimra? - szólt egészen elképedve Turgonyi Balázs, mikor látta, hogy Lenke a Csaby Gyuriék kocsijára száll föl.

- Amint látja, nem - viszonzá a szép leány vállat vonva. - Elég volt nekem mára a maga durcás képét látni.

- Lenke! - könyörgött az ifjú.

- Isten vele! - felelt a szép leány könnyedén.

- Úgy? - szólt Turgonyi Balázs fogait csikorgatva.

Szétnézett s Gombos Terka ötlött a szemébe, ez a jelentéktelen kisleány, a radnóti úri világ hamupipőkéje, akit máskor észre sem vett volna, de ma csupa dacból fölültetett a kocsijára.

A kisleány kérdőleg nézett nagynénjére, kinek a házánál nőtt föl, mint árva gyermek. Gombos néni álmosan biccentett fejével. Nem bánja ő, csak már menjenek. Egy kicsit tetszett is neki, hogy a Turgonyi Balázs két tüzesvérű sárgáján röpülnek haza, ahelyett, hogy a Gombos bácsi két lusta vén szürkéjével cammognának.

- Ide mellém, Teruska - szólt Turgonyi Balázs, fölemelve a kisleányt a bakra.

- Pá, Teruska - kiáltott vissza Csaby Gyuriék kocsijáról Szombathy Lenke, - szerencsés utat, jó mulatságot!

S hangja oly gúnyosan és fönhéjázón csengett a Turgonyi Balázs fülében, hogy megrándult rá a fiatalember minden idege s hevesen suhintott végig az ostorral lovain, mintha azokon akarná kitölteni bősz haragját.

Az ostorhoz nem szokott két sárga prüszkölve vágta fejét a szügyébe s szinte őrült száguldással ragadta előre a kocsit. Villámgyorsan elröpültek az előttük menő kocsik mellett. Messze maradt mögöttük a Csaby Gyuriéké, meg a többi mind.

Valamit kiáltottak utánuk az első kocsiról, de ők nem hallották: a két sárga csak rohant velük tovább. Gombos néni is szólt valamit hátulról, hogy:

- Lassabban, Balázs, az Isten szerelméért!

De Balázsnak éppen ez kellett, ez az őrült száguldás. Ez illett az ő háborgó lelkéhez. Csak tovább, tovább!
A kisleány ijedten kapaszkodott az ülés szélébe, de arca mégis kipirult az örömtől és a büszkeségtől.

- Fél? - kérdezte Balázs.

- Nem, nem félek, ha maga itt van - válaszolta a leány csaknem áhitatosan.

Pedig remegett az egész teste s szédült a feje. De milyen édes volt még a szédülés is.

A fiatalember most nagyon kegyesen megszólalt:

- Hogy mulatott, Teruska?

- Nagyon, nagyon jól - felelt a lányka.

Igazán ebben a pillanatban úgy rémlett neki, mintha ilyen kedves majálison még sohasem lett volna.

- Jövő majálison velem kell táncolnia a második négyest, Teruska, - szólt a fiatalember. - Megígéri?

- Meg, meg, szívesen - viszonozta a leány örömmel.

Aztán megint elhallgattak. Turgonyi Balázsnak az a másik lány jutott eszébe, az a büszke, szeszélyes. Összeharapta ajkait s ingerülten közésuhintott megint a lovaknak.

Most még vadabb száguldás következett. A megbokrosodott lovak eszeveszetten rohantak. A könnyű kis kocsi fölborult, s a bennülők kihullottak.

- Jézusom! - sikoltott Gombos néni.

Az árokból keserves nyöszörgés hallatszott és sántikálva mászott ki Gombos bácsi.

*

Gombosék elámultak, mikor Balázs másnap beállított hozzájuk, hogy Terkát feleségül kéri.

- De meggondoltad, öcsém? - szólt Gombos bácsi fejét csóválva.

Az asszony mégsem csodálkozott olyan nagyon. Hát miért ne kérhetné meg? Derék leány, jó leány, jó gazdasszony lesz belőle. Hogy egy kicsit sántít, hát az még nem olyan nagy baj.

Behítták Terkát. A lány eleinte megrémült. Olyan hihetetlen volt az, hogy Balázs őt feleségül kéri.

- Engem?...Engem?...

A hangja is elfúlt, egész arca lángba borult: de mikor Balázs megfogta a kezét, zokogva omlott a nyakába.

Szörnyű nagy meglepetés volt Radnóton és az egész vármegyében, hogy Turgonyi Balázs elveszi a kis sánta Terkát. Némelyik azt hitte, hogy csak tréfa. Kérdezték Balázstól magától is.

- Igaz az, te?

- Igaz hát - felelt vállat vonva. - Úriember nem tehetett másképp. Muszáj volt.

S minden ismerőse azt mondta azután: persze, persze, úriember nem tehetett másképp. De azért egyik sem tette volna meg.

Tavaly ősszel volt az esküvőjük. Én az idén tavasszal találkoztam velök. Idefent jártak Budapesten.

Azt hittem, valami elbúsult, mogorva embert találok, aki tompa megadással hurcolja élete terhét: hát egy jókedvű fiút találok, akinek szeméből csak úgy nevetett ki az élet öröme. A felesége, aki igazán bájos asszonyka, még egy kicsit sántikált: de azt mondta az ura, az orvostanárok biztatják, hogy egészen is elmúlik a sántítása.

- Egyébként - mondta Balázs, - ha sánta marad is, akkor is boldog vagyok én így is a kis feleségemmel. Te, nem képzeled, micsoda csókolni való, áldott asszonyka ez s milyen tökfilkó voltam én, hogy előbb a lábát kellett kitörni szegénynek, hogy végre észrevegyem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5