Egy kis veréb hangos csicsergéssel ébresztette fel egy reggelen a verébfamíliát. A verébpapa bosszúsan szólt:
- Semmire való kölyök, mekkora lármát csap, aludni sem hagyja az embert!
Az anyja védelmezte fiókáját:
- Ejnye már, apóka, hogy csapna lármát? Nem hallod milyen csodaszépen dalol ez a mi gyermekünk? Mintha csupa ezüst csengettyű lenne a torkában, akár énektanárnak is elmehetne.
A kis veréb hallotta ezt, és igen fejébe szállt a dicsőség. Először rászállt egy rózsabokorra, annak dalolt szép kis dalocskákat diadalról, dicsőségről. A rózsa lehajtotta a fejét, úgy hallgatta. De hallgatták a violák, szegfűk, mályvák is a kis verebet, és amikor elhallgatott azt mondták:
- Jaj, de szép volt, énekelj még nekünk!
De a kis veréb gőgösen rázta meg szárnyait:
- Hogyne, nektek elég volt! Most elrepülök az erdőbe és ott megtanítom a rigót, meg a többi erdei madarat is olyan szépen dalolni, ahogy én tudok.
Szárnyra is kelt, és meg sem állt a nagy erdőig. Illedelmesen kopogtatott bagoly bácsi ajtaján. Mikor az kidugta pápaszemes fejét, szépen elmondta neki, hogy azért jött ide az erdőbe, mert énekiskolát akar nyitni. Meg akarja tanítani az erdei madarakat szépen énekelni.
- Szólj csak a szarkának, fiam, hogy mit akarsz - felelte jóságosan bagoly bácsi -, és ott, az erdő túlsó szélén van az a nagy fa, ott összegyűjtheted a madarakat. Az elég messzi is van ide, nem fogom meghallani. Nekem pedig hagyj békét, mert késő van, a nap is felkelt már, aludni akarok!
Nosza, volt nagy találgatás a madarak között. Ki lehet az énektanár, honnan jött? Vajon szépen énekel?
És gyűltek, egyre gyűltek, mert a szarka minden fán elcsörögte a nagy újságot.
A kis veréb egy szomszédos fáról hallgatta, figyelte. Amikor mind együtt voltak, felszállt ő is a fa legmagasabb ágára.
Néma csend lett, mindenki elhallgatott. Egy csacska szajkó ennyit szólt:
- Olyan, mintha veréb volna!
De a többiek lepisszegték - Hallgass! - A fülemüle is hasonlít a verébhez, mégis a legszebben dalol közöttünk.
A nagy csendben félénken szólalt meg a kis veréb.
- Azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket énekelni, mert olyan szépen, mint én, senki sem tud. Hallgassatok hát reám. És elkezdett tele torokkal csicseregni.
A madarak hallgatták egy darabig csodálkozva, aztán türelmetlenek lettek, végül hangos kacagásba kezdtek.
Hiszen ez egy közönséges veréb! Ez akar minket megtanítani? És egymás után elrepültek a fáról. Utolsónak a szarka kelt szárnyra, de előbb nagyot koppintott a veréb fejére:
- Tartsd bolonddá az öregapádat!
És elszállt ő is.
A kis veréb ott maradt egyedül nagy szégyenben, keserűségben. Hazamenni restellt, ott búslakodott a fán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése