Heltai Jenő: Dalok (részletek)

1

Együtt bolyongunk kint a fák alatt,
Hozzám simulsz, én átkaroltalak.
Az ajkunk egyre-másra csókba forr...
Megint tavasz van, mint már annyiszor.

Reám borulva halkan suttogod:
"Szeressük egymást, míg szívünk dobog"...
Rejtelmesen zúg-búg a tölgyfa-sor...
Megint tavasz van, mint már annyiszor...

6

Hogy a fasorban jártam tegnap este,
Szemem a nyár dús lombjait kereste.
A régi lombok, régi levelek
Nyomára sem lelek.

A nagy fasort a hó, a jég befödte,
Károgva száll el a varjú fölötte,
Igy veri föl a bús emlékezet
A megfagyott szívet.

7

Csak nézlek oly remegve, vágyva,
Szeretlek őrülten, vadul,
Minden szerelmem, vágyam, álmom,
Egy reszkető sóhajba ful.

Elszáll a sóhajom tehozzád,
És megpihen szíved felett,
És megcsókolja oly szelíden,
Mint szél a rózsalevelet.

8

Te vagy szívem örök, mohó
Szomorú vágya,
Csak akkor nézek rád, mikor
Senkise látja.

Csak lopva nézlek, hogy e bűnt
Senkise lássa,
S ne férjen hozzád a világ
Gyanakodása.

Tekintetem szerelmesen
Öleli tested,
Mint amikor még csókomat
Magad kerested.

Ez a tekintet könyörög,
Támad és éget,
Könnybe borítja szemedet,
A csoda-kéket.

Kiolvasod belőle a
Szomorú vádat,
Hogy gyönyörű vagy és gonosz,
És hogy imádlak.

9

Majd ha egyszer évek múlva
Nem leszünk már, te meg én,
Irodalomtörténet lesz,
Melyet szőttünk, a regény.

Életrajzom kik megírják,
Fölemlítik nevedet,
Megírják, hogy temiattad
Szívem mennyit szenvedett.

Ami bánat, keserűség
Dalaimban fölzokog,
Mindazért a szemrehányást
Elviselni te fogod.

Érző-szívű felsőbb lányok,
Ella, Bella vagy Helén,
Búsan fogják mondogatni:
"Lettem vón az ő helyén!"

"Sokkal jobban bántam volna
A költővel, annyi szent!"
És mi csöndes nevetéssel
Összenézünk odalent.

13

Jó volna elpusztulni lassan,
Nem tudva, hogy miként, mikor,
Amíg a szívünk még szerelmes
És poharunkban pezsg a bor.

Elmúlni csöndben, észrevétlen
A semmibe enyészni át,
Ahogy a mester hegedűjén
Az elhaló melódiák.