Mint kis fiú a nyári napsütésben
Piros labdáját ég felé hajitja,
Utána néz s lihegve várja vissza,
És újra felhajitja
És újra várja vissza.
Lelkem örök játékban így cikázik
Ég s föld között és végtelen robotja
Közt meg nem áll: egy szörnyű kéz dobottja,
Mely egyre felhajitja
És egyre várja vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése