Áll az Élet-bárka,
zátonyon akadt.
Távolból a szél hoz
munkáshangokat.
Víz fölött keservet
és dalt hallani.
Szürke köpönyegben
jön-jön valaki.
Bontja a vitorlát,
kormányoz kerül,
mellével a csáklya
rúdjának feszül.
Bárka vörös tatja
megfordul hamar,
elfutnak a házak -
sok-sok tarka fal.
Úszik már a bárka
vidáman tova.
Mi vagyunk csupán, kit
nem vesz föl soha.
/Ford.:Veress Miklós/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése