Berczeli Anzelm Károly: Öregedők töprengése

Tudod-e, hogy aki elmegy
s édesbúsan vallja be, hogy
múltjának is megkegyelmez
övé volt a régi jelmez,
övé, kire nyugalom vár?

Lehet, lehet, nem tudom már!

Tudod-e, hogy ki virrasztott
valamikor ágyad felett,
puha szívvel, csakhogy aludj,
tudod-e ki melengetett
s ki jár hozzád ma is holtan?

Nem emlékszem, nem én voltam!

Tudod-e, hogy te is voltál
szegény, aki rögöt rágott
s kigyújtotta feneketlen
szűz lelkét az ifjúságot
s fölbuzdult e merész tetten?

Nem, nem, ilyen nem lehettem!

Tudod-e, hogy gyötrődtél s a
világ előtt táncra kelve
te voltál a nyomorultak
síró-rívó fejedelme,
aki hitt a győzelemben?

Soha, soha, lehetetlen!

Tudod-e, hogy te is voltál
kamasz, aki imát mondott
s szerelemre sóvárogva
összedalolt sok bolondot,
mert úgy űzte, hívta két szem?

Nem emlékszem, nem emlékszem!