A forrás keskeny mederben csörgedez, kevés a vize, hogy a medrét csak ároknak mondják. Az árok mentén, a Duna felőli részen laknak Csabonyiék, a másik oldalon meg a Berkó-ház van. Csabonyi jómódú gazda. Berkónak, aki szintén hatvanholdas birtokos, el kellett hagynia ezt a falubeli lakását, mert a közelben, a hatvan holdja kellős közepén olyan lakóháza van, hogy kastélynak is beillik.
Az üresen maradt házba beköltöztették Sebestyén napszámost, négy gyermekével. Sebestyénnek egyúttal nyolc hold földet is adtak. Aztán az egyik régi tanítóról olyan dolgok derültek ki, amelyek miatt nem alkalmas ebben az új világban a gyermekek nevelésére. Karmazsin került a helyébe, Karmazsinnak nem tudtak hirtelen lakást juttatni, Sebestyén fogadta be, két szobát kiadott neki albérletbe. (Úgy vélte, hogy ő családjával együtt elfér egy szobában és konyhában, eddig is így szokták meg.) Szomszédok tehát most egyrészről a Csabonyi-család, másrészről Sebestyénék és Karmazsinék. Az árkon egy szál deszkából álló palló vezet át, azon jártak azelőtt egymáshoz Csabonyiék és Berkóék. Mostanában már csak Csabonyiék használják a pallót, ha kerülő nélkül akarnak eljutni a falu főutcájára.
Amikor Karmazsinné kiül a ház elé, a fák alá egy nádszékbe - márpedig gyakran kiült, mert gyenge a szíve - tekintete minduntalan a Csabonyi-kertre esik. Az árkon innen nincs kerítés - azt mondják, hogy volt, de Berkó elköltözése után eltüzelték Csabonyiék - a Csabonyi-kertet azonban léckerítés övezi s azon van egy kis ajtó, szintén lécből.
Karmazsinné vagy bárki is alig lát valamit a Csabonyi-házból, mert elfödik a meggy és barackfák lombjai. A fák ágai itt elől oly alacsonyan terebélyesednek, még le is hajlanak, hogy csak a fehérlő utat lehet szemmel kísérni, amint enyhén emelkedve vonul a háznak.
Ha valaki jön lefelé, például Zsuzsa , a fiatalabb Csabonyi felesége, akkor annak először a lábai tűnnek fel. Ha fehérek és keményen teltek az alsó lábszárak, akkor Zsuzsa a közeledő, ha kissé terebélyesek és löttyedtek, akkor meg az öregasszony, Csabonyi Jánosné totyog az árokhoz, hogy a szennyes vizet, esetleg az éjjeliedény tartalmát beleöntse. (Emiatt az árok mentén lakók haragusznak is mind a két asszonyra, mert még mosogatáshoz való vizet sem meríthetnek a forrásból. Persze hiába szóltak már akárhányszor, mert Csabonyiék rájuk sem hederítettek.)
A kerítésen belül, közvetlenül mellette, van egy kis kutyaház. Az előtt nyugtalankodik egész nap Császár, a dühös kutya. Lánccal van megkötve: a másik kisajtóra, mely a házon túl nyílik az utcára, rá is írták Csabonyiék, hogy: A kutya harap. Csoda tőlük ennyi kímélet is. Nappalra sem mások védelmére láncolják meg Császárt, hanem csakis azért, nehogy kárt tegyen a szárnyasokban.
Ez a Császár egész nap rágja, feszegeti a láncát, dühösen ugat és ha valaki, például a postás átmegy a pallón, be a Csabonyi-házba, hát nekiugrik, szinte lóg a levegőben a láncon: ugat, hörög, vicsorít, ha elérné talán széttépné. Nősténykutya a Császár, nagy rozsdavörös, fajilag meghatározhatatlan. Évenként kölykei születnek Császárnak. Az idén hat kölyke született. A hat kölyök mind másféle volt. Az egyik kisebb, a másik nagyobb, fehér, szürke, fekete. Az egyik fehéret Csabonyiék megtartották és Bundásnak nevezték el.
Bundás, amint szaporán nőtt, mamlasz kutya maradt, de igen helyes és kedves volt. A pallón átjárt a Berkó-házba. Ott mindenki szerette. Simogatták, játszottak vele, a Sebestyén-gyerekek, meg a Karmazsin-család. (A Karmazsin fiú hazajött a városból iskolai szünetre.) Az asszonyok kedvére adtak Bundásnak enni, jól ment a dolga, csak este járt haza. Sebestyén meg is próbálta elkérni gazdáitól. "Ni, hogy ugat már! Jó házőrző lesz belőle!" Az idősebb Csabonyiné azt felelte neki: "Majd szólok az uramnak. De nem hiszem, hogy odaadjuk, mert megtartjuk a Császár helyébe, aki már vén."
Csabonyi azután legyintett: "Minek az ilyen koszosnak kutya! Új földtulajdonos! Örüljön, ha saját kölykeinek adhat enni!" Ezt persze megtudta Sebestyén, mert a szomszédságban, de meg az egész faluban mindenki tudott minden rosszat, amit róla mondtak, mintha a rögnek is füle lett volna. Ő meg azután azt mondta, hogy az egész Csabonyi-család gőgös népség, fejükbe szállt a vagyon. Ezt viszont Csabonyiék tudták meg. Attól fogva haragos lett a viszony a két család közt: a tanítóékat nem is kellett számba venni, mert azokat a Csabonyi-család kezdettől fogva nem szívlelte. "Új tanító! A régit elűzték. Ez kell nekik, a jöttment, mert ez majd megkótyagosítja a koldusgyerekek fejét."
Ezek után, amikor a gabona behordásához kocsira, lóra lett volna szüksége Sebestyénnek, ő maga már nem is mert kérésével Csabonyihoz fordulni, Szklenárt küldte maga helyett. Szklenár, ahogy visszajött, már a pallón tagadólag ingatta a fejét. "Nem ad fogatot, már másoknak ígérte." Mindjárt hozzáfűzte a maga véleményét: "Pocsék nép ez, komám. Ezekre ugyan ne számíts máskor se. Mindig utáltam őket. Még a fiatalasszonyt elnézem valahogy. No de törlöm is őket a választói jegyzékből. Ezek nem szavaznak." Szklenár volt ugyanis a szavazatszedő bizottság elnöke. Sebestyén kérdően nézett rá. Ő aztán megmagyarázta: "Tolvajok, fasiszta disznók. Pártolták a németeket, jártatták a szájukat, a Róth üzletét is ők fosztották ki. Ha házkutatást tartanának náluk, ma is találnának még lámpákat is, meg villanyégőket, meg húsdarálót, mákőrlőt, kaszát, puccpasztát, a jó isten tudja mit, rengeteget."
Ezt is megtudták Csabonyiék. De nem, hogy megijedtek volna, hanem a haragjuk csak egyre nőtt, dúltak, fúltak, a Berkó-házból senkinek nem köszöntek többé, a köszönést sem fogadták.
A Sebestyénék egy csirkéje átment a Csabonyi-kertbe, azt a fiatal Csabonyi egy husánggal úgy meghajította, hogy menten felfordult, aztán odadobta Császárnak. A kis kutya azonban, a Bundás, mit sem sejtve, reggelenként beállított új hivatalába, ahol abból állt a teendője, hogy hízelgett, törleszkedett az asszonyokhoz, ugrált a gyerekek körül, értetlenül pislogott a Karmazsin Pistára, amikor az kétlábon állásra és egyéb mókákra akarta tanítani, de értelmesen megevett mindent, amit kapott, sőt újra és újra kért, úgy, hogy ágaskodott és kaparta az asszonyok térdét. Olyan kedves volt, hogy már kellemetlenné is vált, mert eltépte például Karmazsinné harisnyáját. Azért csak simogatták, becézgették, nevettek rajta, időnként meg is fürösztötték, hogy tiszta és szép fehér legyen, meg hogy irtsák a bolhát belőle. "Jaj, milyen aranyos dög - sóhajtotta Karmazsinné - csak bolhája ne lenne." Karmazsin Pista fölvetette a javaslatot: "Meg kellene venni tőlük, ha már ingyen nem adják." Sebestyén a fejét csóválta. "Nem adnák azok nekünk száz forintért sem." "Pedig annyi pénzünk nincs is" - mondta Karmazsin, a tanító.
Nemcsak hogy a csirkét agyoncsapta a gonosz Csabonyi, hanem nekik meg, már mint Csabonyiéknak, elveszett két kacsájuk a kis csapatból, amelyeket reggelenként rá szoktak ereszteni a forrás vizére, egy kiszélesedett gödörbe. Azt mondták menten, hogy ellopták a kacsákat és csakis Karmazsinné lehetett a tettes.
A rágalom mellé, hogy annál hatásosabb legyen, még jobban fellobogtatták a dühüket. Valahányszor a kerítés közelébe jártak, mindig vasvillatekinteteket vetettek át. Egy nap, estefelé, mikor éppen az udvaron nagyban szórakoztak Bundással, s kedvességének jutalmául egy kis maradék tejet öntöttek a pléhtányérjába, az ifjabb Csabonyi kemény léptekkel átjött a pallón, egyenesen a lefetyelő Bundáshoz lépett, senkinek nem köszönt persze, megragadta a Bundás egyik fülét, magasra emelte, rácsapott egyet a hasára, szidta - "már megint itt vagy, te patkány!" - s vitte haza, odavágta az anyja mellé, hogy csak úgy nyekkent: visszafordulva a pallót fölvette és azt bedobta az udvarukra, a kerítésajtót is becsukta s végül megint belerúgott Bundásba. És ment be a házba.
Sebestyénné, Karmazsinné és Karmazsin csak bámultak. Sebestyén éppen nem volt otthon, de hát mit tehetett volna ő is? "Milyen szemtelen, milyen aljas!" - csak így beszélték meg egymás közt az esetet. "Mit csinálhatunk, mit?" - lihegte Karmazsin és szétvetette a két kezét.
Később beállított Szklenár, űrlapokat osztott ki, személyesen. El kellett panaszolni, hogy mi történt. Szklenár hangosan, hogy odaát is meghallhassák, ha éppen valaki a kerítés közelébe kerül, ezt mondta:"Legalább rákiabáltak volna, hogy mit csinál maga marha!"
Ekkor piroslott ki odaát a lombok közül a fiatalasszony szoknyája, aki éppen rőzséért jött a kutyaház mellé. Szklenár szeme felcsillant. No, legalább ennyi mégiscsak történt! Csabonyiék különben féltek Szklenártól. Szklenár már többször kijelentette, hogy addig nem nyugszik, míg a nyakukat ki nem töri. De hát eddig nem sokra ment, mert Csabonyiékat már háromszor is feljelentették a hatóságoknál, a Róth-féle üzlet kirablása miatt is, azonban eredménytelenül.
Még azon a napon este, amikor a kacsákat beterelték, nyitva maradt a kisajtó. Bundás kisurrant rajta, de nem lévén már palló, csak az árok partján ült le s az elveszett paradicsom felé nézve, keservesen sírt, olykor el-elvakkantotta magát. "Istenem, akárcsak egy gyerek!" - sóhajtotta Karmazsinné.
Bundás másnap reggel is kiült az árok partjára és szorgalmasan sírt. A Csabonyi-család tagjai közül hol ez, hol az került a kerítéshez és egyszer, amikor Karmazsinék és Sebestyénné künn álltak az udvaron, az öregasszony odalépett Bundáshoz és teljes erejével belerúgott. Így folyt ez napokon át. Vasárnap délelőtt meg az öreg Csabonyi tűnt fel, parádésan kiöltözve, lakkszárú csizmában, szúrósra pedert ősz bajuszával, átnézett a koszos népségre, aztán ő is belerúgott Bundásba. És mivel az nem nyivákolt elég keservesen, felkapott egy szőlőkarót és néhányszor alaposan ráhúzott: "Nesze, te dög. Az anyja istenit valamennyinek!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése