Szentjóbi Szabó László: Glycerium Wielandból

Ah, nincs többé akit szerettem,
Az a jó nyájas lélek,
Ővele mindent elvesztettem,
Meg se kapom míg élek.

Ő érdemli szívem fájdalmát
S terhes súlyát kinomnak,
Egyedül csak az ő sírhalmát
Hívom tulajdonomnak.

Ahová őt eltemettettem,
Nincs senkinek tudtára,
S szép teljes rózsákat ültettem
Szomorú sírhalmára.

Melyek oly szépen virágoznak,
Mint az ő szép kebele,
S ott kedvesebben illatoznak,
Jobb szaggal lévén tele.

Egyszer, minden esztendőbe
A helyet megkeresem,
Hol egy magános erdőbe
Nyugszik az én kedvesem.

S búsult szívem unalmába
Rózsát vévén kezembe
Így virágzál hajdanába!
Elgondolom lelkembe.

S széjjeltépvén leveleit
Sírjára hintegetem,
S ifjúságom örömeit
Könnyezve emlegetem.

Ezen érzékeny harmatja
Hív szívem fájdalmának
Légyen kedves áldozatja
Kedvesem árnyékának.