Vészi Endre: Váltott szárnyakon

Jaj, váltott szárnyakon repültök éveim!
cinke vitt, rigó vitt, varjúhad viszi már -
s tépett a toll, ami visszajön, visszaszáll
az idő elhaló, reszketeg fényein.

Nehezül már a test, sodorja tér, idő,
viszi már, viszi már önmagát, görgeteg;
őszi szél viszi már, nem vidám förgeteg,
szárnyakat simító, levelet terítő.

Gyorsul a staféta! csont-tollu madarak!
jégmadár, hómadár, egyetlen csőr emel,
nagymadár, vadmadár, magasból kiszemel,
s röpülünk, röpülünk pernyeszín ég alatt.

Hullanak, hullanak, szép rigótollaink;
szél viszi, ragadja kanári-örömünk,
kis patak megfagyott, magocska tovatűnt!
Sziklákon csorbulnak rózsaszín karmaink.

Madarak, madarak! Szűkülnek ereink!
Szivacsos homályok tüdőnket belepik -
Madarak Istene nem segít, nem segít!
hívnak már, intenek, csontölű eleink.