Mihail Lermontov: Első szerelem

Kicsi koromban én már kezdtem érteni
A szerelem szavát. Kezdett kísérteni.
Az ágyban, éjszaka, mialatt a sötétben
Örökmécses pislogott, nem egyszer voltam ébren,
Képek gyötörtek és sejtések... mit tehettem?
Az észt elnyomta az Ábránd, a győzhetetlen.
Egy nő vonásai derengtek. Tiszta szűz,
Hideg szűz, jéghideg, de pillantása tűz,
Rámtűz és óva int a bűntől, meg ne ingjak.
Nem is volt más nyoma a látomásaimnak.
Ó, hogy szerettem őt! Nem volt azóta lány
Szívemnek kedvesebb és nem is lesz talán.
S amikor elfoszolt a drága jelenésem,
Árván maradtam én és zavarodva néztem
A sárga falakat és úgy éreztem akkor,
Lábamhoz kúsznak az árnyékok a falakról
És mint azok, komor volt az emlékezés,
Hogy álom volt csupán, szép álom az egész.

/Ford.: Nadányi Zoltán/