Eljátszottad már kis játékaidat,
Kedves fiu, hamar játszottad el:
Végsőt mosolyga arcod, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat.
Nem csak magad mentél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.
Ki mondja majd neked, hogy már reggel van? Ah!
Ki fog téged megint fölkelteni?
Sirat szüléd és mondja:"Kelj, fiam,
Kelj föl szerelmem, szép kis gyermekem!"
Mind haszontalan, te meg nem hallod őt:
Alunni fogsz, s nem lesznek álmaid,
Alunni fogsz s nem lesz több reggeled.
De fájdalom ne bántsa hamvadat:
Mulásod könnyü volt és tiszta, mint
Az égbe visszaröppenő sugáré.
A földhöz minket baj s öröm kötöz,
Óhajtjuk és rettegjük a halált:
Te túl vagy már, nincs kétség utadon.
Óh, majd ha csöndes, tiszta éjeken
Föltünnek a dicső csillagzatok,
Eljössz-e áldást hozni kedveseidre?
Eljössz-e álmainkhoz éjfélenként,
Hogy ég nyugalmát terjeszd rájok is?
Ó, jöjj, ölelgesd kis testvéreidet,
Orcáikat csókdossa szellemed,
S a mely napok tetőled elmaradtak,
Add a szüléknek vissza. Ők együtt
Éljék le megszakasztott éltedet.
És mig porodra hintenek virágot,
Lebegj te őrző angyalként fölöttük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése