Kiss József: Vallomás

Az illanó perc szálló szárnyát
Megállítanám: Ó ne tovább!
Hogy térdeidet átkulcsolva,
Mindvégig így, a néma porba'
Leshetném ajkad mosolyát.

Hogy mindörökké így csügghetnék
Búbánatos szépségeden
S szived, lelked enyém maradna,
Mint most, e kéjes pillanatba'
A magaménak érzem.

Hogy vége-hossza ne szakadna
A bűvöletnek, mely leköt,
És ébredésre, csalódásra
Tündér-álomból föl ne rázna
A te selyem szemöldököd!

Ó lásd! Egy élet epedése.
Mi e perc üdvén átragyog:
És benne van mind, ami szépet,
Magasztosat egy sivár élet
E szív fenekén meghagyott.