Csermely Gyula: Az okos Mártuka

 

    Nagyanyácska, mesélj valami szépet – kérte a kis Mártuka a nagyanyját és mert Mártuka nagyon jó magaviseletü leányka volt, nagyanyácska maga mellé ültette, és szivesen teljesitette a kérését.

-          Nyulmama őnagysága – kezdte -, gyönyörködve nézte három nyuszikáját. Milyen drágák, milyen édesek voltak! Az anyatejtől már elszoktatta őket, most boldogságos kedvteléssel nézte, hogy már füvecskét is esznek, karalábélevelet is majszolnak. De ez még nem volt minden, mert kicsinyei ügyességeket is tudtak, hátsó lábukra állani, hogy messzebbre lehessen ellátni a határban, azután olvasni is tudtak már a nyuszikák, de még írni is. Ha homokos talajon szaladgáltak, szép vargabetüket tudtak leirni a lábukkal.

-          Ahogy javában játszadoztak a nyuszikák, odatipegett hozzájuk a határnak a postása, a sündisznó. Levelet hozott Tapsifüles nénitől, aki a mezsgyén tul egy bokor alján tanyázott: káposztalevélre volt irva és a boritéka lapulevél volt, ugy bizony.

-          Nyulmama fel akarta tenni a szemüvegét, hogy elolvassa, mit ir a néni, de az egyik kisnyuszika azt mondta: „ Ne fáradj, anyuka, én szemüveg nélkül is látok, majd felolvasom, mi van a levélben.”

-          Hát, uzsonnára való atyafiságos meghivó volt az. Tapsifüles néni meghivta nyulmamát és kedves családját: délután öt órára szeretettel és jó falatokkal várja.

-          No, volt öröm a nyulmama házánál és az a nyuszika, aki felolvasta a levelet, mingyárt azt a megjegyzést tette, hogy lám, a nyulak népe milyen okos nép. Ha meghivót küldenek egymásnak, még a meghivót is meg lehet enni. És már kapta is a friss káposztalevelet, hogy leharapjon róla egy darabot.

-          Most ne rontsd el az étvágyadat, fiacskám – intette nyulmama a nyuszikát. – Lesz ennivalód elég, majd meglátod, inkább tedd el azt a káposztalevelet holnapra. És nyuszika persze hogy szót fogadott.

-          Nyulmama megmosdatta, majd gondosan megfésülte kicsinyeit, hogy szégyent ne valljon velük a néninél, azután megindultak Tapsifüles néni háza felé, és szerencsésen meg is érkeztek néhány perc mulva.

-          Dusan teritett asztallal várta őket a vendégszerető néni: előételnek volt sárgarépa vagdalék, a második fogás volt káposztalevél, gyenge karalábélevéllel megtöltve, és csemegének volt csalamádé-aprólék, ami édes volt, mint a cseppentett szinméz. No, volt lakmározás, mintha ünnepnap lett volna és Tapsifüles néni nem fogyott ki a kinálgatásból: „Még vegyetek, édeseim, csak egyetek: van elég a háznál, csak lakjatok jól.”

-          Uzsonna után előbb elbeszélgettek egy darabig az asztalnál, azután bemutatták a nyuszikák, hogy ők mit tudnak. Felállni, szétnézni, ügyesen forgatni a fülüket, nem hallanak-e kutyacsaholást a közelben és ha sast látnak a levegőben: usgyé egy bokor alá, ott biztonságban vannak a nyuszikákra vadászó sas előtt.

-          Meg is dicsérte őket a vendéglátó jó néni és mindegyiknek külön még egy nagy darab cukorrépát is adott.

-          Most táncoltak egyet a nyuszikák és ezt a versikét énekelték hozzá:

Nagy ez a föld
És mind, ami zöld,
A jó Isten minekünk adta.
Igyunk, együnk,
Vigak legyünk,
Csinnada…csinnada…dratta.

-          No, kacagott Tapsifüles néni és nyulmama is kacagott, hogy majd a könnye folyt, azután bucsut vett a vendéglátó nénitől, a nyuszikák megköszönték a jó uzsonnát, illedelmesen kezet csókoltak a néninek és megelégedetten hazamentek…milyen szép volt

Ezzel nagyanyácska befejezte a meséjét és Mártuka éppen kérdezni akart valamit, amikor bejött a verandára a postás, és egy levélkét adott át neki. Ebben is meghivó volt, egyik kis barátnője hivta meg Mártukát zsurra. Mártuka persze hogy nagyon megörült, de már a következő percben azt mondta  nagyanyjának a kis leányka, hogy mégis okosabb a nyulak népe, mint az emberi nép. Miért küldenek az emberek papirosra irt meghivót, miért nem olyat, amit jóizüen meg lehet enni? Miért nem egy nagy tábla csokoládéra irják a meghivót, ahogy Tapsi néni a magáét egy káposztalevélre irta?

Lám, lám, ilyen okos kis leányka volt Mártuka.