Jászay-Horváth Elemér: Pósa bácsi szobra

Őszi Városliget tavaszodni látszik,
Sereg rózsabokor bimbózva virágzik:
Rózsa mellett szegfű, mályva, majoránna,
Mintha a természet ujulni kivánna.
Mintha a természet májust ünnepelne,
Mintha fű, fa, bokor friss életre kelne,
Virágos pompával köszöntve bennünket,
Illattal hirdetve: - Ünnep van ma, ünnep!

Ligeti bokroknak szárnyas kicsi népe
Csodálkozva gyűlik virágok körébe,
Fázó rigók, csízek, fülemülék, pintyek:
Mind a friss pompára kiváncsin tekintget.
Ám a nyiló bokrok suttogását hallva,
Nyilik pici torkuk vig, csattogó dalra,
Gyöngyözőn, trillázva száll égnek az ének,
Hálásan hirdetve: - Ünnep van, testvérek!

De micsoda ünnep? Ünnepe a dalnak,
Minden gyerekszivnek, minden fiatalnak,
Mezei virágnak, erdei madárnak,
Kalászos rónának, szép magyar határnak.
Ligeti hársaknak hivogató árnyán
Ékes szobor áll ott, de nem hideg márvány,
Rózsától biboros, napfénytől aranyos:
Szerettei között ott áll Pósa Lajos.

Ott áll Pósa bácsi, az édes mesélő,
Kinek minden sora most és mindig élő,
Madarak dalosa, virágok költője,
Kicsi gyermekeknek nagy-nagy regélője.
Alföldi rónának örök nótafája,
Most Tündérországnak koronás királya,
A magyar hazának tüzes szerelmese:
Mintha megvalósult volna egy szép mese.

S jönnek a gyerekek, jönnek ifjak, lányok,
Nagy örömet hirdet ünneplő ruhájok,
Jönnek virágokkal, jönnek lelkes hévvel,
Jönnek ajkukon az ő énekével.
S mintha megdobbanna szive a szobornak,
Ünnepelt, ünneplők hitben egybeforrnak,
Kigyulnak hajnallón ifju, lelkes orcák:
-Lesz még itten ünnep, lesz Nagy-Magyarország!