Várkonyi László: Sorompók

Száguld velem a vonat messze földre,
tünnek nyomában völgyek és hegyek:
csudálatos panoráma nyilik
és tárul elém, amerre megyek.

Elém révül határtalan térség,
s kitárja titkait a Végtelen…
de sorompó gördül tiltó kéz gyanánt,
s ki arra jár, megállni kénytelen.

…Ó, hány sorompó él igy életünkben,
ó, hány sorompó állja el utunk,
s célunkért, míg Tantalusként égünk:
meg kell állnunk és tovább nem jutunk!

Megyünk, mert hivnak messzi állomások,
megyünk, mert űzzük álmaink sorát,
de elébünk egy tiltó kéz mered:
állj meg itt, mert utad már nincs tovább!

Állj meg itt, mert igy rótta rád a Végzet,
hiába róvol végtelen utat,
poroszlóként sorompó áll eléd,
s a zord szemafor, jaj, tilost mutat!