Antonio Machado: Valenciai éjszaka

A hold már lassan felkocog
a narancsfák csúcsára
s a Vénusz-csillag úgy ragyog,
mint csepp üvegmadárka.

A messzi hegyek ormain
az ég berilzöld, sárga láng,
de ahol sima tenger tükrözi
lágy, halványlila porcelán.

A kertre szállt az este árnya,
a kutak mélyén víz csacsog,
s minden illatok csalogánya,
már csak a jázmin illatoz.

Ma este még a háború is
aludni látszik csendbe, szépen,
míg Valenciám, a virágos,
fürdik folyója hűs vizében.

Valencia, te karcsú tornyok
és lágy éjszakák városa,
én akkor is veled leszek,
ha nem láthatlak már soha -
ott, hol a rét homokja elpereg
s a tűnő tenger színe ibolya.

/Ford.: András László/