Bertolt Brecht: Ének a kedvesről

1.       Tudom, Kedvesem: a züllött élettől most kihull a
hajam, s az utca kövén hempergek. Látjátok amint
a legolcsóbb szeszt iszom, s egy szál ruhában járok
a szélben.

2.       De volt idő, Kedvesem, hogy én még tiszta voltam.

      

4.       Feleségem volt, erősebb mint én, miként a fű is erő-
sebb, mint a bika: mert mindig felegyenesedik.

5.       Nem kérdezte, merre visz az út, mely az ő útja volt,
még ha lefelé vitt is. Mikor nekem adta testét azt
mondta: Ennyi az egész. És az én testem lett.

 

6.       Most nincs már sehol, eltűnt, mint eső után a felhő,
elhagytam, és ő lefelé zuhant, mert ez volt az ő
útja.

7.       De olykor éjjel, ha inni láttok, az ő sápadt erős
arcát látom a szélben, amint felém fordul, s
ilyenkor meghajolok a szélben.

/Ford.: Hajnal Gábor/