A fa eleinte nagy volt, és a plafonig ért, de erre már alig
emlékszik. Gyantaillat, tündöklés, sürgés-forgás, ünnepélyesség, aztán ágyba
rakták, mert már délelőtt elrontotta a gyomrát. Akkor még autón érkezett apja,
és Lizi holdvilágképe áhítatos lett, amikor azt mondta:
- Az igazgató úr...
Később - erre világosan emlékszik -, a fák, a karácsonyfák egyre kisebbek lettek, kevesebb ragyogással, csökkenő ünnepélyességgel, és Zoltán, a bátyja azt mondta:
- Gyújtsuk meg a gyertyákat, Laci. Hallom, az öregúr köhög a lépcsőn.
Lizi ekkor már nem volt sehol, de szép pulykát küldött, mert férjhez ment az erdőőrhöz, s az erdőben ingyen nőttek a pulykák.
Aztán már csak hárman ültek a fa alatt, mert apja nem köhögött többé, s ez mindenképpen szomorú karácsony volt, mert háború lett, és Zoltán katonaruhában ténfergett a fa alatt. Szótlanok voltak, és alig hallották az idő elmúlt harangjait.
A következő évben csak egy kis gally volt a virágvázában, egy szál gyertyával.
- Egyél valamit, Lacikám!
- Nem kérek - karórájára nézett -, mennem is kell.
- Ma?
- Miért ma?
Zoltán a fronton van, anyja szeme könnyes. Sokszor könnyes mostanában.
- Karácsonyeste?
- Üzlet!
Ülnek még egy kicsit szótlanul. Laci valami viccen töri a fejét, amivel édesanyját megnevettethetné, de nem jut eszébe semmi. Szívja cigarettáját, és barátaira gondol, akik már várják.
- Feküdjön le, mama. Pénzt kell szereznem. Fontos...
- Hát csak menj, fiam...
A társaság már várta: a társaság, amely már az iskolában felszippantotta - maga sem tudta, hogyan -, s együtt maradt az érettségi után is. Eleinte nem szerette őket, de felnőtt fölényük csábította: megszokta, azután nélkülözhetetlennek érezte őket.
Egy időre ugyan kiszakadt közülük, de Cigó gorombán visszateremtette az eltévedt bárányt. Akkor a Lánchídon dolgozott a betonkeverő mellett, és szépen keresett. Hazafelé menet azonban nem tudta elkerülni Cigót, ámbár szerette volna.
Cigó felháborodva nézett rá.
- Itt dolgozom a Lánchídon, pénzt kell keresnem - magyarázta.
- Megőrültél? Munkával akarsz te pénzt keresni? Este tízkor légy a Csitri eszpresszóban, majd ott megtudod, hogy lehet pénzt keresni.
- Meglehetősen fáradt vagyok...
- Várunk.
A Csitriben aztán megtudta, hogy lehet pénzt keresni. Százasokról nem is volt szó. Az egyik itt gombolt le három darab ezrest, másik amott ötöt, de Cigónak volt egy barátja, aki nem is "császár volt a szakmában", hanem egyenesen félisten. Egy kalap pénzt szerzett tegnap is...
A fiú szédült.
- De hát hogyan?
Aztán megtudta, hogy hogyan. Néhány Doxa, tíz tucat külföldi rúzs, száz pár harisnya, de a töltőtoll se kutya és a fényképezőgép se...
- Gyerekek, hiszen ez veszélyes! - És a félelem mellett egy kis utálkozást is érzett.
- Szamár - legyintett Cigó. - Most még mondd, hogy " az állam alapja a tiszta erkölcs", és leköplek. Ezek legális üzletek, minden zsaru és minden finánc tudja. Nem is törődnek vele. Akarsz három darab ezrest keresni?
És a fiú akart. Aztán még többet is akart, de a pénzből - nehéz ezt megérteni - nem sok jutott haza. Karácsonyfát is akart venni, de elfelejtette, s anyjának csak egy kis ágra tellett. Mostanában már ivott is.
Kedvetlenül ment a találkára, bár ezen az estén nagy üzlet volt kilátásban.
Ha ezen túl lesz, nem "dolgozik" többet...
- Gyere már, még elkésünk - szikrázott Cigó. - Csimbi állt a fal mellett az árnyékban, te kihozod a sarokra, és bedobod az autóba. Sima ügy.
A fiú megborzongott.
De Cigónak igaza volt. Simán ment minden. Csimbi állt a fal mellett, s ő kihordta az "árut" az autóba.
- Rendben! - mondta Cigó. - Csapd be jobban az ajtót. Úgy! - S ekkor egy rendőrségi autó fordult be a sarkon egészen simán, alig lehetett hallani.
S ekkor összetört minden. A "nagy Cigó" zokogott: fölény, férfias beismerés, betyárbecsület sehol, csak ő állt egyenesen a tiszta vallomás kegyetlen mélységében. Nem, ez már nem vallomás volt, hanem gyónás.
Amikor anyja először meglátogathatta, a fiú szinte összeroskadt, és csak nézték egymást.
- Házkutatás is volt, jaj, kisfiam...
Aztán elmúlott két karácsony: két elveszettnek látszó, ráccsal szabdalt, börtönkarácsony. Most már megnyugodott, és komoran várta a harmadikat.
- Zoltán megjött a fogságból - újságolta egyszer anyja -, egészséges. Csókoltat.
- Engem?...
- Mért hogy: téged? Persze hogy téged. Kapott már állást is, mérnök egy nagy faárugyárban.
És szeptemberben váratlanul amnesztiát kapott, de a szabadulás fellobbanó örömével alig tudott mit kezdeni, mert haza kellett mennie a házba, ahol mindenki tudja...ismerősök...rokonok...
Estig ténfergett az utcán, aztán ez is elmúlt.
Bátyja megölelte, megcsókolta.
- Beszerezlek munkásnak a gyárba.
- Jó, de nem lesz bajod belőle? Ha megtudják...
- Tudják.
Ez még hozzátartozik az ügyhöz - gondolta -, át kell menni rajta.
A nehéz izommunka egészségesen felejtető volt, és társai egy mozdulattal sem éreztették, hogy tudnak valamit.
A másik hónap végén már megszerette őket, s akkor látta csak, hogy mennyire a kezére járnak. De maguk közé csak most kezdték igazán bevenni.
- Nem akarsz az irodába jönni? - kérdezte egyszer a bátyja.
- Nem, nem!
Valahogy ez kiszivárgott, s ettől kezdve nemcsak megkínálták egy kis pogácsával, ezzel-azzal, de kértek is tőle egyet s mást.
- Laci, nem számítanád ki, hogy mennyi jár nekem?
- Laci, igaz, hogy van harmincméteres bálna is?
- Laci, ha vállalod helyettem az éjjeliőrséget, hozok neked egy szép karácsonyfát.
Megdobbant a szíve, s egy nappal szenteste előtt egyedül maradt a karácsonyfával. Másnap nincs munka, reggel hazaviszi, napközben feldíszíti, majd örülnek otthon.
S amikor a szolgálat lejárt, vállára vette a fácskát, s elindult hazafelé. Hajnal volt, szép, fáradt, békés hajnal. A Duna felett sirályok szálltak, s Laci ballagott a kis fenyő üde gyantaszagában. A Lánchíd ívei a mélyből a magasba csaptak könnyedén, de gy helyen mégis az útra nézett.
- Itt állt a betonkeverő...
Szíve elnehezült, s amikor odaért, ahol Cigóval találkozott, megállt, mintha falnak ütközött volna, és úgy nézett körül, mintha verekedni akarna, ámbár nem volt kivel.
Azután egy erőszakos mozdulattal befordult egy másik utcába, mert azon az úton nem tudott még egyszer végigmenni.
Nagy bakancsai keményen csattogtak a kövön, s úgy érezte, a Lánchídon dolgozott eddig, s most megy haza, mert ami közben volt, az nincs többé.
Csak persze a karácsonyfára nem volt magyarázat, de az emberi élet nagy fordulataira rendesen nincs magyarázat.
/Forrás: F.I., Tarka rét/
- Az igazgató úr...
Később - erre világosan emlékszik -, a fák, a karácsonyfák egyre kisebbek lettek, kevesebb ragyogással, csökkenő ünnepélyességgel, és Zoltán, a bátyja azt mondta:
- Gyújtsuk meg a gyertyákat, Laci. Hallom, az öregúr köhög a lépcsőn.
Lizi ekkor már nem volt sehol, de szép pulykát küldött, mert férjhez ment az erdőőrhöz, s az erdőben ingyen nőttek a pulykák.
Aztán már csak hárman ültek a fa alatt, mert apja nem köhögött többé, s ez mindenképpen szomorú karácsony volt, mert háború lett, és Zoltán katonaruhában ténfergett a fa alatt. Szótlanok voltak, és alig hallották az idő elmúlt harangjait.
A következő évben csak egy kis gally volt a virágvázában, egy szál gyertyával.
- Egyél valamit, Lacikám!
- Nem kérek - karórájára nézett -, mennem is kell.
- Ma?
- Miért ma?
Zoltán a fronton van, anyja szeme könnyes. Sokszor könnyes mostanában.
- Karácsonyeste?
- Üzlet!
Ülnek még egy kicsit szótlanul. Laci valami viccen töri a fejét, amivel édesanyját megnevettethetné, de nem jut eszébe semmi. Szívja cigarettáját, és barátaira gondol, akik már várják.
- Feküdjön le, mama. Pénzt kell szereznem. Fontos...
- Hát csak menj, fiam...
A társaság már várta: a társaság, amely már az iskolában felszippantotta - maga sem tudta, hogyan -, s együtt maradt az érettségi után is. Eleinte nem szerette őket, de felnőtt fölényük csábította: megszokta, azután nélkülözhetetlennek érezte őket.
Egy időre ugyan kiszakadt közülük, de Cigó gorombán visszateremtette az eltévedt bárányt. Akkor a Lánchídon dolgozott a betonkeverő mellett, és szépen keresett. Hazafelé menet azonban nem tudta elkerülni Cigót, ámbár szerette volna.
Cigó felháborodva nézett rá.
- Itt dolgozom a Lánchídon, pénzt kell keresnem - magyarázta.
- Megőrültél? Munkával akarsz te pénzt keresni? Este tízkor légy a Csitri eszpresszóban, majd ott megtudod, hogy lehet pénzt keresni.
- Meglehetősen fáradt vagyok...
- Várunk.
A Csitriben aztán megtudta, hogy lehet pénzt keresni. Százasokról nem is volt szó. Az egyik itt gombolt le három darab ezrest, másik amott ötöt, de Cigónak volt egy barátja, aki nem is "császár volt a szakmában", hanem egyenesen félisten. Egy kalap pénzt szerzett tegnap is...
A fiú szédült.
- De hát hogyan?
Aztán megtudta, hogy hogyan. Néhány Doxa, tíz tucat külföldi rúzs, száz pár harisnya, de a töltőtoll se kutya és a fényképezőgép se...
- Gyerekek, hiszen ez veszélyes! - És a félelem mellett egy kis utálkozást is érzett.
- Szamár - legyintett Cigó. - Most még mondd, hogy " az állam alapja a tiszta erkölcs", és leköplek. Ezek legális üzletek, minden zsaru és minden finánc tudja. Nem is törődnek vele. Akarsz három darab ezrest keresni?
És a fiú akart. Aztán még többet is akart, de a pénzből - nehéz ezt megérteni - nem sok jutott haza. Karácsonyfát is akart venni, de elfelejtette, s anyjának csak egy kis ágra tellett. Mostanában már ivott is.
Kedvetlenül ment a találkára, bár ezen az estén nagy üzlet volt kilátásban.
Ha ezen túl lesz, nem "dolgozik" többet...
- Gyere már, még elkésünk - szikrázott Cigó. - Csimbi állt a fal mellett az árnyékban, te kihozod a sarokra, és bedobod az autóba. Sima ügy.
A fiú megborzongott.
De Cigónak igaza volt. Simán ment minden. Csimbi állt a fal mellett, s ő kihordta az "árut" az autóba.
- Rendben! - mondta Cigó. - Csapd be jobban az ajtót. Úgy! - S ekkor egy rendőrségi autó fordult be a sarkon egészen simán, alig lehetett hallani.
S ekkor összetört minden. A "nagy Cigó" zokogott: fölény, férfias beismerés, betyárbecsület sehol, csak ő állt egyenesen a tiszta vallomás kegyetlen mélységében. Nem, ez már nem vallomás volt, hanem gyónás.
Amikor anyja először meglátogathatta, a fiú szinte összeroskadt, és csak nézték egymást.
- Házkutatás is volt, jaj, kisfiam...
Aztán elmúlott két karácsony: két elveszettnek látszó, ráccsal szabdalt, börtönkarácsony. Most már megnyugodott, és komoran várta a harmadikat.
- Zoltán megjött a fogságból - újságolta egyszer anyja -, egészséges. Csókoltat.
- Engem?...
- Mért hogy: téged? Persze hogy téged. Kapott már állást is, mérnök egy nagy faárugyárban.
És szeptemberben váratlanul amnesztiát kapott, de a szabadulás fellobbanó örömével alig tudott mit kezdeni, mert haza kellett mennie a házba, ahol mindenki tudja...ismerősök...rokonok...
Estig ténfergett az utcán, aztán ez is elmúlt.
Bátyja megölelte, megcsókolta.
- Beszerezlek munkásnak a gyárba.
- Jó, de nem lesz bajod belőle? Ha megtudják...
- Tudják.
Ez még hozzátartozik az ügyhöz - gondolta -, át kell menni rajta.
A nehéz izommunka egészségesen felejtető volt, és társai egy mozdulattal sem éreztették, hogy tudnak valamit.
A másik hónap végén már megszerette őket, s akkor látta csak, hogy mennyire a kezére járnak. De maguk közé csak most kezdték igazán bevenni.
- Nem akarsz az irodába jönni? - kérdezte egyszer a bátyja.
- Nem, nem!
Valahogy ez kiszivárgott, s ettől kezdve nemcsak megkínálták egy kis pogácsával, ezzel-azzal, de kértek is tőle egyet s mást.
- Laci, nem számítanád ki, hogy mennyi jár nekem?
- Laci, igaz, hogy van harmincméteres bálna is?
- Laci, ha vállalod helyettem az éjjeliőrséget, hozok neked egy szép karácsonyfát.
Megdobbant a szíve, s egy nappal szenteste előtt egyedül maradt a karácsonyfával. Másnap nincs munka, reggel hazaviszi, napközben feldíszíti, majd örülnek otthon.
S amikor a szolgálat lejárt, vállára vette a fácskát, s elindult hazafelé. Hajnal volt, szép, fáradt, békés hajnal. A Duna felett sirályok szálltak, s Laci ballagott a kis fenyő üde gyantaszagában. A Lánchíd ívei a mélyből a magasba csaptak könnyedén, de gy helyen mégis az útra nézett.
- Itt állt a betonkeverő...
Szíve elnehezült, s amikor odaért, ahol Cigóval találkozott, megállt, mintha falnak ütközött volna, és úgy nézett körül, mintha verekedni akarna, ámbár nem volt kivel.
Azután egy erőszakos mozdulattal befordult egy másik utcába, mert azon az úton nem tudott még egyszer végigmenni.
Nagy bakancsai keményen csattogtak a kövön, s úgy érezte, a Lánchídon dolgozott eddig, s most megy haza, mert ami közben volt, az nincs többé.
Csak persze a karácsonyfára nem volt magyarázat, de az emberi élet nagy fordulataira rendesen nincs magyarázat.
/Forrás: F.I., Tarka rét/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése