Fenyves Mária: Tél király lánya

 

Fenn, a magas fellegek felett, a legmagasabb hegyek ormán állt a Tél király palotája. Körülötte csupa fehér volt minden. Fehér volt a palota kívülről, belülről, fehérben járt mindenki. Csak az ég küldte halványkék sugarát, hogy még szebb legyen ott minden.

Mert itt békesség, csend és szeretet volt. Tél királya igazságos és nagy rendet tartott fehér birodalmában.

Szép volt ez a nagy fehérség, de legszebb a palotában. Tél király legkisebbik lánya, Hófehér királylány volt.

Fehér selyemhaja lágyan omlott a vállára, s ruhája, mint ezüst tündöklött, csillogott rajta. Kedves arcán mosoly játszott, s szeme úgy csillogott, mint a napfényes ég kékje.

Halk szavú volt, de ha szólt, még a hold is mosolygott tán tágas, halványfényű udvarában.

Jó szívéről ismerte mindenki. De igazán akkor érezte boldognak magát, ha örömet szerezhetett szüleinek, testvéreinek, rokonainak és másoknak.

Eljött az új év szent ünnepe. Mindenki ilyenkor ajándékot készített. Hófehér királylány, Tél király lánya is elvonult, elment titkos kamrájába, ott készített kristályokat sok százat, ezret mindazoknak, akiket szeretett, de a legtöbbet édesapjának, Tél királynak.

Amikor éjfélt ütött az óra a hófehér nagy toronyban, király szeme könnyes lett e szókra, s nyújtotta is kezét és homlokát a gyermeki csókra.

Jó, Fehér királylány megcsókolta apját s megölelte. Ő pedig megsimogatta és így szólt: Hófehér kislányom köszönöm e sok fehér kristályt, ami kezedtől lett még szebb. Boldog vagyok, s hogy ezt lássa más is, szétszórom a földre kedves ajándékod mind a százat, ezret, minden gyerek hadd lássa: mit tud készíteni a Tél király legszebb, legügyesebb lánya.

Azóta hull minden télen, s újév napján sok-sok fehér kristály, csillogón, ragyogón, szikrázón és tisztán.

/Forrás: "Tél csengői csengenek"/