Julian Tuwim: Fergeteg

A szerelem fut utánam,
zöldszinü sapka a kontyán.
Hulltam a mélybe kavicsként.
Hol vagyok? Ej, te tudod tán?

Zöldszinü sapka, alóla
száll az aranypuha foszlány:
vágytul alélva madárka,
hull haja, lengve-lobogván.

Vért ver az arcba, kifúlva,
reszketegen, csupa lázt hoz,
szerelem, esteli szélvész,
szerelem, esőkabátos.

Szél a nyomába nem érhet,
űz körözőlevelekkel,
blúza feszes vonalából
sürgönyök sodra remeg fel.

Bárban, ivóban, szinházban
sok levelet, szivet otthágy,
vad szeleket kavar orvul,
kőbül kivérzi a rózsát.

Én letöröm, te neved-sincs,
árny, aki hajolok a gyászra:
tócsa vörös ragyogását
fölszedem óva, vigyázva.

/Ford.: Pákozdy Ferenc/