Wystan Hugh Auden: Ballada

 

Mily hang szúr borzongatva fülembe?
Dobszót dob a völgy idefel, idefel?
- Csak katonák, rajtuk meggyszinü mente,
a csapat menetel.

 

Ó, honnan e fény? Sziszegő nyilait
szétszórja vakítva, vakítva.
- Csak a nap tűz fegyvereikre, amíg
vonulnak a síkra.

 

Vajjon mit akarnak e reggelen? Oly nagy
felszerelés mire jó?
- Drágám, a szokásos harci-gyakorlat,
vagy talán riadó.

 

Ó, miért kanyarodnak egyszeriben,
az útról szaporán letérve, letérve?
- Tán így vezényel a tiszt, szivem:
mért borulsz térdre?

 

Megállnak. Orvost kér valaki, nem?
Ló horkan, fékez a zabla, a zabla.
- Minek orvos? Sebesült, szivem,
nincs e csapatba.

 

Az ősz papot keresik akkor, igen:
a papot keresik, úgy-e őt, úgy-e őt?
- Nem, senki se tér be, elmennek szivem,
a paplak előtt.

 

A ravasz gazdát keresik talán,
őt keresik, azt hiszem, azt hiszem.
- Nem. A csapat most megy túl a tanyán
és futni kezd, szivem.

 

Hova mégy? Nem lehet maradni? Miért?
Sok szent fogadásod, ha becsap, ha becsap!
- Szeretni foglak, szám ennyit igért.
De most el kell hagyjalak.

 

Jaj, leverve a zár, az ajtó betörve,
jaj, a csapat a kapun bevonul, bevonul.
Durván döng le bakancsuk a földre,
és szemük ég vadul.

 

/Ford.: Képes Géza/