Antonio Machado: Tavaszodó

Iszom a napfényt, tanyák, zöldelő rét,
felhők és lankák összevisszaságát…
A tág mező didergő levegőjét
zöld bájjal enyhítik a parti nyárfák.

A vízig követem a völgyi ösvényt:
a parton szerelmünk vár – ó, ha látnád!
Tán érted öltötte föl a mezőség
- én eltűnt társam – ifjonti ruháját.

S a borsóföldek illata a szélben?
S a százszorszép? mért nyitja szirmait?
Te kísérsz? Kezed lüktetését érzem

tenyeremben: és fölsikolt a szív,
hogy velőmet is siketülni vélem:
te születsz újjá, te virágzol itt.

/Ford.: Timár György/