Áprily Lajos: Március

 

A Nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

 

Régi kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kizubog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: daktilusok.

 

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágát bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban,
s hökken a hó a hideg havon.

 

Barna patakja
Napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?