Bartók Lajos: Mi lesz velünk, ha meghalunk?

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Porrá leszünk?
Feltámadunk?
A légbe fúl lelkünk, ha szabadul
A zsarnok test rabszolga-jármibul?
A sirnál mindenkinek örökre vége?
Fényt, szennyet, mindent elmosand a Léthe?

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Lesz örömünk,
Vagy bánatunk?
A fátyolt csak emlékünkre vetik,
A holtat az öröklők nevetik?
A kőpyrámis azért nyomja sírunk’,
Alóla holtak fölkelni ne birjunk?
Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Üdvözülünk?
Elkárhozunk?
Az eszközzel, mely egyszer már törött,
Megsemmisűl az is, min működött?
S nemesb felünk, mely harczban állt a bűnnel,
Míg él a rossz, enyészni sírba tűn el?
Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Nincs szellemünk,
Csak anyagunk…
Míg a gyönyört érzékeled, addig élsz.
Szebb kort ne higyj, mely hantodon tenyész!
Ki sírjába veté reménység magját,
S gyümölcsöt vár: életbölcsek kaczagják!
Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Se nem eszünk,
Se nem iszunk?
Hát, ember, fald egymást, a míg birod,
Ontsd egymás vérét, ez legyen borod!
Most kell meghíznod, míg benned a pára,
Hogy jó falat légy férgek asztalára!