(Balatoni halászrege)
I. A tündérhal
Hol volt, hol nem volt, de Bükkfa Dani
volt a herceg nagyhangú hajdúja.
Ő vigyázott a tóra és a halra,
olyan volt, akár a fölfújt duda:
kövér és mindjárt ordításra kész,
Bükkfa Dani, a nagyhangú vitéz.
S hogy mindent lásson, akár a gébics,
magasan fészkelt a dombtetőn,
s valahányszor kiült a tornácra,
szeme vizslatva járt a vízen és mezőn,
amerre a szegény halászok jártak,
mindig azt leste: vajon mit csinálnak?
Teli-e a háló szép zsíros hallal?
S két pontyból is elvett volna hármat,
csakhogy kedveskedjék herceg urának...
Most is ahogy izzadva halásztak,
s húzták a hálót a tóról patakra,
tüstént csizmát rántott, s leszaladt a partra.
Forgott a szeme, mint a gurgula,
s kimeresztve leste a nagyhálót:
dagad-e? De bezzeg megnyúlott a képe,
mert könnyen jött, alig-alig ficánkolt.
Sápadt, már látta, Halas Józsi ebből
vásárra alig szedhet föl a gyepről.
De egyszerre - csudák csudája -
megakadt a háló a hínárba.
Néz a halászgazda, s szól: - Lassabban...ejnye... -
s majd leesik a tíz halász álla...
Bükkfa Dani már-már belegázol,
majd kiugrik a szattyáncsizmából.
A halászok kötésig feltűrve,
bámulják, mit hoz hálójuk csücske.
Szép fátylas hal!...Úszója szivárvány,
szeme csillag, hátán a hold tükre...
Nem is hal...A halak tündére.
Nem juthat ez senki tepsijére.
De megkordul Bükkfa Dani gyomra.
Nagyot nyel, félretörli bajszát.
- Fogd meg, úgyse ettem még szivárványt! -
így adja Marcinak parancsát...
S Hattyú Marci, a halászlegényke
lépne is, meg nem is igen lépne.
- Vigyázz! - mordul fél szájjal a gazda.
Sejti Marci, mért néz úgy a halra.
Vége lenne mától minden szerencsének!
A hálót hát ekként hajtogatja.
Dani pedig, mint egeret a macska,
lesi, s máris nyúl feléje mancsa,
de a szép hal - szivárványos tündér -,
mikor éppen átmarkolná ujja,
mint fészkéről, Marci tenyeréről
fölcsapódik, s vízbe csobban újra.
- Hejj, az anyád! - de nem várja Marci,
a meggyfa bot hátán hogyan hajt ki.
Illa berek, föl az árok partján,
ereszd neki, Marci szedi lábát.
Bükkfa Dani visszhangzik utána.
- Állj meg! ...Állj meg! - egyre kiabálja.
A halászok, pedig ritkán szoktak,
nevettükben majd partra rogytak.
Nehéz a has, szorít a szűk csizma,
s mente alatt megizzad az irha.
- Megállj, Marci! - Ezzel maga áll meg,
s folyik a víz képén, mintha sírna.
Visszaballag sarkáig elázva,
az esettől fülig paprikázva.
Marci meg, hogy nem zörgött a nádas,
leült, s ahogy az árok vizébe
lógatta a lábát - mit lát -, éppen szembe
áll a szép hal vele átellenbe,
s mintha vízi szép tündérré válna,
nádi hangon így szólal meg szája:
- Jól sejtetted, Marci, halak tündérlánya,
az vagyok én, s apám Balaton királya!
Jaj lett volna, hogyha Bükkfa bendőjébe
juttatsz!...Jaj lett volna minden egy halászra...
Akkor bizony Somogyban, Zalába'
minden hálót, hajót elnyelt volna árja...-
Haloványról zöldre, aztán pirosra
változott át Hattyú Marci arca,
de folytatta: - Jóért jutalmadat venni
evezz föl holnap a tihanyi partra. -
S mire fölocsúdva magához térne,
már vízipók szökdelt a tündér helyére.
II. A Balaton-király
Másnap aztán Marci senkinek sem szólva
beült a tölgyfa bödönhajóba.
Cebegve, majd meg bátran evezve
part alá ért a találkozóra.
Nemhiába hívják Tündérvárnak
ezt a részét Tihany hegyfokának.
Ahogy kelt a nap, s ragyogni kezdett,
a barlangos hegyláb színe alatt
nagy oszlopok rózsaszín csigákból
tartották a tavi mennyezetes falat.
Óriás tükrök, gyémántból verve
szórták a fényt e vízi termekbe.
Marci meg hajóstul aranyba mártva
hintázott egy trónus csúcsába.
Alatta a Balaton királya
falatozott éppen gusztusára,
s mert szerette, hát aranyköcsögből
reggelire krumplilevest szürcsölt.
- Megjöttél? - szólt, pedig föl se nézett...
Hínárból volt az öreg szakálla,
benne ősz fodrok, kicsi hullámok.
- Jól van, Marci - bugyborékolt szája,
s mint az üveg, olyan volt a hangja,
gyöngyház gömbben szálldogált magasba.
Nem félt Marci, inkább fülét hegyezte,
s tetszett neki a koronás kucsma.
Aranyháló meg az ezüstszigony,
amely éppúgy nád közé volt szúrva,
akár otthon. - De ki látott ilyet? -
Észbe kapott: - Királyt ilyen illet.
- Nem egészen! - szólt föl...Erre aztán Marci
majd bepottyant a csillogó tájba.
Úgy megijedt, hogy a vízi király,
bármit gondol, menten kitalálja.
Megfogta hát hajóját keményen.
Fázott tőle, hogy ily fénybe essen.
- Nem egészen - nevette a király. -
Nem arany kell, hanem olyan háló
kell halásznak, Marci fiam, melynek
minden szemén halak hemperegnek...
Nézz csak oda...Ott van az a csárda,
ilyen hálót tettem annak a kontyára.
Amíg nézett, odaát Somogyba
villant egyet, s mintha sose látta volna,
eltűnt alóla a szép tündérország,
csigás tükre, oszlopa és trónja...
Nem látszott más, csak szemben a csárda!
Evezett hát annak irányába.
S ahogy mondta a tónak királya,
zsúpján lógott merítőháló.
Marci kiszállt, s odaállt alája,
és csak nézte-nézte: jön-e a gazdája?
Mosolyogva lassan kapott észbe:
Nincs, ki jöjjön!...Neki van kitéve.
Fölkapta hát rúdját a vállára,
s odavitte tölgyfa hajójába...
Röpítette már a kíváncsiság!
Nézte-nézte: látja-e a tanyát?
Éppen jöttek tízen, s egyre tanakodtak
Marci felől, s lett nagy öröm nyomban.
Hát mikor mesélte, mit látott, rendre.
A tündérhal hová is rendelte.
Mit adott a király, s azzal vetette
és hálóját kitette a gyepre...
Hitték is, nem is! Húzogatták válluk.
Szólt a gazda: - Gyerünk, kipróbáljuk. -
Ott, ahol a zöldnádas berekbe
öblöt vág a Balatonnak tükre,
hálórúdját partba szúrta Marci,
s a halászok letanyáztak körbe.
És mi történt? Első merítésre
a sok hal a hálót majdhogy széjjeltépte.
Fogas, harcsa, ponty nagy garmadákba
került gyepre minden egy mártásra.
Levetett süveggel nézték a szerencsét,
aztán gyorsan fűzfakosárba szedték.
Bükkfa Dani ezt nem dézsmálhatta.
Járt s fogott a háló, ámde csak titokba.
Nevették csak a herceg főhajdúját.
Vígan élt már a halásztanya.
Vihette Bükkfa a legszebb fogást,
Marci hálója pótolta maga.
Persze csak dugva halászott vele.
Szerencsés volt, de csak Marci keze.
Suttyomba már nem jártak a vízre.
Sőt izentek, ha indultak, érte.
S nem törődtek a silány fogással
- mikor Bükkfa fejvakarva nézte -,
mert amíg itt minden rosszul állott,
Marci amott megtömte a zsákot.
Hordták a halászok titkon vásárra,
futott belőle borra és búzára.
A varga is vígan kalapálta
a patkókat a rámás csizmákra.
Ragyogott a halásztanya képe,
fénylett, mint csillag, Marci szerencséje.
III. Marci és a kiskondás
Fénylett, amíg aztán az egyik reggel
munka közben kileste egy szolga,
s szaladt tüstént Bükkfa portájára,
s amit látott, nyomban el is mondta...
...Hívatták Marcit! De mi lesz a vége?...
Tündérhal, háló rovásra volt véve!
Zúgott a tanya, de mit tehettek?...
Hívatták!...Indult...Sajgott szíve, háta.
Kint ült Dani...Meggyfa bottal várta.
Föl is ugrott, alighogy meglátta.
Aztán mintha egyet gondolt volna.
- Csudahalász - így szólt mosolyogva.
Mosolygott, de kezében a pálca:
- Meséld csak el...Gyerünk a tornácra...
Mondd el nekem azt a csudahálót.
De jól vigyázz, ne kerüljünk táncba! -
Ott fönt aztán szépen leültette,
de menten a béklyós deresre.
Húzódozott, s keze-lába zsibbadt,
mert Bükkfa Mariska állt a deres mellett,
s küldhette az apja...Még csak meg se moccant!...
Marci körül így hát egyre melegebb lett.
Meg nem vallja, fogadta keményen,
de mikor ő kezdte kérni ilyenképpen:
- Meséld, Marci! - s reámosolygott.
Mit tehetett?...Igaz - mesét mondott...
Dani kislányának tetszett a történet,
s a pálcára már egyik se gondolt,
pedig mögöttük hasát kidöntve,
Bükkfa villás bajszát pödörgette.
S mikor kimondta: - Mindig fog a hálóm -
Dani torka mintha kürtté válna:
- Tüstént ugorj! Hozzad szaporázva! -
mint ökörszarv, zengett ordítása.
Mariska, mint virág, összerezzent!
Fölocsúdott Marci: Jaj, mit is tett!
- Szedd a lábad! - lódította útra,
s nem törődött, sír-e a kislánya.
- Ebéd után minden óra egy bot,
úgy iparkodj! - ordított utána...
Amikor elmondta, mint a vihar szárnya,
nagy sötétség borult a halásztanyára.
Hát amikor vitte, még sötétebb képpel
fordultak utána, és csak nézték, nézték,
hogy viszi a tanya szerencséjét,
s mint a zápor, megkönnyezték léptét.
Marci meg, hogy beért a tölgyesbe,
fának dőlve, hálóját letette.
Nézte-nézte a Balaton tükrét,
mintha tőle várná újra a szerencsét.
Nem látta, hogy máris mögötte
túrja a makkerdőt röfögve.
Hát csak kereste: hol fut az igazság?
Csak már egyszer megfoghatná farkát!...
Amíg így vesződött, egyszer csak fölriad,
s hallja ám, hogy itt ropog a konda.
- Mi bajod van? - kérdi a kiskondás,
Marci csak meséli, s nem gondol a botra.
- Hacsak ennyi, könnyű a fordítás,
csavar ezen egyet Juhász András.
Juhász András, a sarkantyús betyár,
akivel mindig tizenkét puska jár... -
így fújta a nótát a kiskondás.
Harsogott tőle a szép tölös határ.
- Ne búsulj, pajtás...Elmegyek a hírrel.
Bükkfa Dani még elébünk térdel.
IV. Krixen-Krax és Juhász András
Lett nagy öröm fönt a hajdúportán.
Fölkapta a hálót Dani, és mutatta,
hogy merik majd vele a sok pontyot,
s hogy gyarapszik arannyal a kassza:
a hercegé, no meg saját zsebe,
mert csak felét küldi majd Keszthelyre.
Este aztán kigondolta szépen:
ez a fogás megérdemli végre,
hogy meghívja lovag Krixen-Kraxot,
a jószágkormányzót, vidám halászlére.
Ott a parton fogja néki bemutatni,
milyen hálót szerzett derék Bükkfa Dani.
Másnap el is indult Badacsonyba
alázatos kéréssel a posta,
s míg vitte a csónak, addig a kiskondás
Marci baját az erdőn elmondta.
- Jól van... - mosolygott rá Juhász András.
Ott meg csak azt nyögték: - Jön majd a vitorlás...-
...Jön a vitorlás, a herceg hajója...
Fedélzetén Krixen-Kraxot hozza.
Krixen-Krax a birtok kormányzója,
vigyáz Dani, hogy jól menjen dolga!
A halászlé helyét kiválasztja,
s hordat mindent a ligetes partra.
Ott a forrás a tölgyes széliben,
pázsitja zöld, árnyas, és a tóra
szép kilátás, csendes, ámde mostan
nagy a sürgés!...Közelget az óra...
Ágast vernek, gereblyéznek, sátrat
készítenek, lombos ágat vágnak.
Jön a bogrács szamártaligába.
Fehér abrosz, ezüst a kosárba,
s épp mikor a hordót teszik gyepre,
odafordul a vitorla vászna.
Horgonyt vetnek, s Dani majd elájul,
elsütik a kicsi hajóágyút.
Visszhangzik a part alatt a hangja.
Dani szavát Krixen-Krax se hallja:
- Alázatos...nagyságos...és nyikk-nyekk -
beszédjének se füle, se farka.
Hajladozik a megszeppent szolga.
Krixen-Krax meg kisujját se nyújtja.
Pipiskedve lép a lakkcipőbe.
Finnyásan néz gatyás halásznépre,
pedig azok igyekezve hordják
mind, ami jó, vidám halászlére.
Bogrács körül sürög már a gazda,
ágas alját száraz náddal rakja.
Paprika és hagyma már a halat várja.
Csupán hal nincs!...De oda se annak...
Itt a háló!...Krixen-Krax hadd lássa:
Fonyód alatt halat hogyan fognak?...
A nyögős köszöntőt hogy helyreüsse,
kiáll Dani hálóval a gyöpre.
Rúdját büszkén beszúrja a partba.
Hálóját fennen igazítja habra.
Sóhajtva nézik a szegény halászok,
mint merül be a kék Balatonba.
Krixen-Krax is feláll a csodára.
Reszketni kezd Hattyú Marci szája.
Húzza Dani, s előre a képe
fénylik, mint a hold a tó tükörébe.
Hejj, de nagy lett borulása annak!
Nyoma sincs a hálóban a halnak.
Rémültében reszket a tokája,
s hirtelen a hálót vízbe mártja.
Hal nélkül ma hogyan lesz halászlé?
S ha most nem fog, a főhajdúpálca
másra száll! Hát nyögve néz a vízbe,
s elrémül, hogy saját képét látja.
Húzza?...Ne húzza?...Fölemeli végre...
- Fogjátok meg! - ordít Marcit nézve.
- Hol a háló?...Az igazi! Mondd csak! -
rángatja már Marcit a két hajdú.
- Húzzátok le menten itt e törzsre!
Itt a sombot!...Hol a háló?...Halljuk!
- Bides fan - szólal meg Krixen-Krax makogva,
s nem csoda, hisz itt röfög a konda.
- Megállj! -. rikkant nagyot a kiskondás.
Kilép a tölgyesből Juhász András.
Cifra szűrén nyílik a tulipán,
gatyája meg tisztább, mint a forrás.
Dupla puska vállára fölcsapva,
markában meg fényes kanászbalta.
Krixen-Krax fején már csúszkál a paróka.
- Bides fav - nyögi, s nézdel jobbra-balra,
s itt is, ott is lát egy nyalka betyárt.
- Szerencsés jó napot! - mindtől csak ezt hallja.
- Jó nap...jó nap... - nyögi, és ránéz Danira,
de rája se ismer, ó, én uramfia!...
Reszket, mint bőgőhúr a szélbe.
Hát mikor odalép András elébe,
és azt kérdi, csendesen mosolyogva:
- Marci fiam, hol kerültél hasra? -
Mondja Marci, és ahogyan mondja,
látja, hogyan néz rá Bükkfa Mariska.
- Állj már talpra! Vagy úgy megszeretted?...
Ereszd már el, fiam, azt a tölgyfatörzset.
Megéheztem egy kis tüzes lére,
vedd a hálót, neked talán könnyebb. -
Földerülnek körben a halászok,
látják már az aranyigazságot.
V. A halászlé
Tölgyfa alatt Juhász András már a bíró...
Nekik fütyül, tudják már, a rigó.
S szalad Marci, szinte ragyog talpa.
Fénylik a nap, mint az aranyhintó.
Rágördül a szigligeti várra,
épp amikor a hálót vízbe mártja.
Egyet emel: egy teli bográcsra.
Másodikkal két púpos vékára.
- Jó a háló? - kérdi András odaintve,
s húzzák is már Danit a tölgytönkre.
- Odapasszol épp ez a sompálca!...
Huszonötöt piros nadrágjára! -
S Juhász András Krixen-Kraxhoz lépve,
annak is a feszes bugyogóját nézte.
- Megérdemli? - kérdezte szép csendbe.
- Mek...ám...mek...mek...- hangzott mekegése.
Mindenki a hasát, száját fogta,
hogyan megy a hercegéknek dolga.
Pukkadt a kiskondás, mosolygott a banda.
Rigók szóltak a virágos lombba.
Aprították a halat bográcsba,
szállt az illat és a lángok szárnya.
Az öröm közt csupán Marci vette észre:
mért csillog a könnycsepp Mariska szemébe?
Már vagy tízet mértek Dani nadrágjára,
s rámutatott akkor Marci Mariskára...
Nem nézhette...Bátran ki is mondta,
s állj!-t kiáltott András a sombotra.
- Köszönje meg! Ennek a gyereknek
több az embersége, mint amennyi kendnek! -
Köszönte is Dani, de a szája
úgy maradt, mintha ecetbe ázna.
Nem felül, de alul gyolcsba mártva
elkelt volna bizony a piros nadrágba.
- A háló meg eztán legyen a tanyáé...
Jó étvágyat! Készen a halászlé! -
Ezzel a tíz halászt asztalhoz vezette.
Közéjük a Bükkfa Danit tette.
S maga mellé Krixen-Kraxot véve,
jó étvággyal nézte, hol bökdös a tüske.
Danit fönt-lent szurkálta a szálka.
A kormányzó száját se találta.
Krákogtak, és csipkedtek a tálba,
pedig nem volt hiba kínálásba.
Mint igazság, fénylett a tó tükre,
s jutott abból a szép cifra szűrre,
amint ebéd után elindult gazdája
igazságot tenni egy másik határba...
- Juhász András a sarkantyús betyár,
vele együtt tizenkét puska jár -
fújta a nótát utána a kondás.
Harsogott tőle a szép tölös határ.
Némán csak ketten maradtak asztalnál...
De felugrott Marci, s hálóstul odébbállt!
Újra fénylett a halászok képe.
Fölserkent a tanya szerencséje.
Akkora halakat vittek a vásárra,
alig fértek a hosszú szekérre.
Farkuk messze lelógott a porba,
s nem szaglált utánuk Bükkfa Dani orra.
I. A tündérhal
Hol volt, hol nem volt, de Bükkfa Dani
volt a herceg nagyhangú hajdúja.
Ő vigyázott a tóra és a halra,
olyan volt, akár a fölfújt duda:
kövér és mindjárt ordításra kész,
Bükkfa Dani, a nagyhangú vitéz.
S hogy mindent lásson, akár a gébics,
magasan fészkelt a dombtetőn,
s valahányszor kiült a tornácra,
szeme vizslatva járt a vízen és mezőn,
amerre a szegény halászok jártak,
mindig azt leste: vajon mit csinálnak?
Teli-e a háló szép zsíros hallal?
S két pontyból is elvett volna hármat,
csakhogy kedveskedjék herceg urának...
Most is ahogy izzadva halásztak,
s húzták a hálót a tóról patakra,
tüstént csizmát rántott, s leszaladt a partra.
Forgott a szeme, mint a gurgula,
s kimeresztve leste a nagyhálót:
dagad-e? De bezzeg megnyúlott a képe,
mert könnyen jött, alig-alig ficánkolt.
Sápadt, már látta, Halas Józsi ebből
vásárra alig szedhet föl a gyepről.
De egyszerre - csudák csudája -
megakadt a háló a hínárba.
Néz a halászgazda, s szól: - Lassabban...ejnye... -
s majd leesik a tíz halász álla...
Bükkfa Dani már-már belegázol,
majd kiugrik a szattyáncsizmából.
A halászok kötésig feltűrve,
bámulják, mit hoz hálójuk csücske.
Szép fátylas hal!...Úszója szivárvány,
szeme csillag, hátán a hold tükre...
Nem is hal...A halak tündére.
Nem juthat ez senki tepsijére.
De megkordul Bükkfa Dani gyomra.
Nagyot nyel, félretörli bajszát.
- Fogd meg, úgyse ettem még szivárványt! -
így adja Marcinak parancsát...
S Hattyú Marci, a halászlegényke
lépne is, meg nem is igen lépne.
- Vigyázz! - mordul fél szájjal a gazda.
Sejti Marci, mért néz úgy a halra.
Vége lenne mától minden szerencsének!
A hálót hát ekként hajtogatja.
Dani pedig, mint egeret a macska,
lesi, s máris nyúl feléje mancsa,
de a szép hal - szivárványos tündér -,
mikor éppen átmarkolná ujja,
mint fészkéről, Marci tenyeréről
fölcsapódik, s vízbe csobban újra.
- Hejj, az anyád! - de nem várja Marci,
a meggyfa bot hátán hogyan hajt ki.
Illa berek, föl az árok partján,
ereszd neki, Marci szedi lábát.
Bükkfa Dani visszhangzik utána.
- Állj meg! ...Állj meg! - egyre kiabálja.
A halászok, pedig ritkán szoktak,
nevettükben majd partra rogytak.
Nehéz a has, szorít a szűk csizma,
s mente alatt megizzad az irha.
- Megállj, Marci! - Ezzel maga áll meg,
s folyik a víz képén, mintha sírna.
Visszaballag sarkáig elázva,
az esettől fülig paprikázva.
Marci meg, hogy nem zörgött a nádas,
leült, s ahogy az árok vizébe
lógatta a lábát - mit lát -, éppen szembe
áll a szép hal vele átellenbe,
s mintha vízi szép tündérré válna,
nádi hangon így szólal meg szája:
- Jól sejtetted, Marci, halak tündérlánya,
az vagyok én, s apám Balaton királya!
Jaj lett volna, hogyha Bükkfa bendőjébe
juttatsz!...Jaj lett volna minden egy halászra...
Akkor bizony Somogyban, Zalába'
minden hálót, hajót elnyelt volna árja...-
Haloványról zöldre, aztán pirosra
változott át Hattyú Marci arca,
de folytatta: - Jóért jutalmadat venni
evezz föl holnap a tihanyi partra. -
S mire fölocsúdva magához térne,
már vízipók szökdelt a tündér helyére.
II. A Balaton-király
Másnap aztán Marci senkinek sem szólva
beült a tölgyfa bödönhajóba.
Cebegve, majd meg bátran evezve
part alá ért a találkozóra.
Nemhiába hívják Tündérvárnak
ezt a részét Tihany hegyfokának.
Ahogy kelt a nap, s ragyogni kezdett,
a barlangos hegyláb színe alatt
nagy oszlopok rózsaszín csigákból
tartották a tavi mennyezetes falat.
Óriás tükrök, gyémántból verve
szórták a fényt e vízi termekbe.
Marci meg hajóstul aranyba mártva
hintázott egy trónus csúcsába.
Alatta a Balaton királya
falatozott éppen gusztusára,
s mert szerette, hát aranyköcsögből
reggelire krumplilevest szürcsölt.
- Megjöttél? - szólt, pedig föl se nézett...
Hínárból volt az öreg szakálla,
benne ősz fodrok, kicsi hullámok.
- Jól van, Marci - bugyborékolt szája,
s mint az üveg, olyan volt a hangja,
gyöngyház gömbben szálldogált magasba.
Nem félt Marci, inkább fülét hegyezte,
s tetszett neki a koronás kucsma.
Aranyháló meg az ezüstszigony,
amely éppúgy nád közé volt szúrva,
akár otthon. - De ki látott ilyet? -
Észbe kapott: - Királyt ilyen illet.
- Nem egészen! - szólt föl...Erre aztán Marci
majd bepottyant a csillogó tájba.
Úgy megijedt, hogy a vízi király,
bármit gondol, menten kitalálja.
Megfogta hát hajóját keményen.
Fázott tőle, hogy ily fénybe essen.
- Nem egészen - nevette a király. -
Nem arany kell, hanem olyan háló
kell halásznak, Marci fiam, melynek
minden szemén halak hemperegnek...
Nézz csak oda...Ott van az a csárda,
ilyen hálót tettem annak a kontyára.
Amíg nézett, odaát Somogyba
villant egyet, s mintha sose látta volna,
eltűnt alóla a szép tündérország,
csigás tükre, oszlopa és trónja...
Nem látszott más, csak szemben a csárda!
Evezett hát annak irányába.
S ahogy mondta a tónak királya,
zsúpján lógott merítőháló.
Marci kiszállt, s odaállt alája,
és csak nézte-nézte: jön-e a gazdája?
Mosolyogva lassan kapott észbe:
Nincs, ki jöjjön!...Neki van kitéve.
Fölkapta hát rúdját a vállára,
s odavitte tölgyfa hajójába...
Röpítette már a kíváncsiság!
Nézte-nézte: látja-e a tanyát?
Éppen jöttek tízen, s egyre tanakodtak
Marci felől, s lett nagy öröm nyomban.
Hát mikor mesélte, mit látott, rendre.
A tündérhal hová is rendelte.
Mit adott a király, s azzal vetette
és hálóját kitette a gyepre...
Hitték is, nem is! Húzogatták válluk.
Szólt a gazda: - Gyerünk, kipróbáljuk. -
Ott, ahol a zöldnádas berekbe
öblöt vág a Balatonnak tükre,
hálórúdját partba szúrta Marci,
s a halászok letanyáztak körbe.
És mi történt? Első merítésre
a sok hal a hálót majdhogy széjjeltépte.
Fogas, harcsa, ponty nagy garmadákba
került gyepre minden egy mártásra.
Levetett süveggel nézték a szerencsét,
aztán gyorsan fűzfakosárba szedték.
Bükkfa Dani ezt nem dézsmálhatta.
Járt s fogott a háló, ámde csak titokba.
Nevették csak a herceg főhajdúját.
Vígan élt már a halásztanya.
Vihette Bükkfa a legszebb fogást,
Marci hálója pótolta maga.
Persze csak dugva halászott vele.
Szerencsés volt, de csak Marci keze.
Suttyomba már nem jártak a vízre.
Sőt izentek, ha indultak, érte.
S nem törődtek a silány fogással
- mikor Bükkfa fejvakarva nézte -,
mert amíg itt minden rosszul állott,
Marci amott megtömte a zsákot.
Hordták a halászok titkon vásárra,
futott belőle borra és búzára.
A varga is vígan kalapálta
a patkókat a rámás csizmákra.
Ragyogott a halásztanya képe,
fénylett, mint csillag, Marci szerencséje.
III. Marci és a kiskondás
Fénylett, amíg aztán az egyik reggel
munka közben kileste egy szolga,
s szaladt tüstént Bükkfa portájára,
s amit látott, nyomban el is mondta...
...Hívatták Marcit! De mi lesz a vége?...
Tündérhal, háló rovásra volt véve!
Zúgott a tanya, de mit tehettek?...
Hívatták!...Indult...Sajgott szíve, háta.
Kint ült Dani...Meggyfa bottal várta.
Föl is ugrott, alighogy meglátta.
Aztán mintha egyet gondolt volna.
- Csudahalász - így szólt mosolyogva.
Mosolygott, de kezében a pálca:
- Meséld csak el...Gyerünk a tornácra...
Mondd el nekem azt a csudahálót.
De jól vigyázz, ne kerüljünk táncba! -
Ott fönt aztán szépen leültette,
de menten a béklyós deresre.
Húzódozott, s keze-lába zsibbadt,
mert Bükkfa Mariska állt a deres mellett,
s küldhette az apja...Még csak meg se moccant!...
Marci körül így hát egyre melegebb lett.
Meg nem vallja, fogadta keményen,
de mikor ő kezdte kérni ilyenképpen:
- Meséld, Marci! - s reámosolygott.
Mit tehetett?...Igaz - mesét mondott...
Dani kislányának tetszett a történet,
s a pálcára már egyik se gondolt,
pedig mögöttük hasát kidöntve,
Bükkfa villás bajszát pödörgette.
S mikor kimondta: - Mindig fog a hálóm -
Dani torka mintha kürtté válna:
- Tüstént ugorj! Hozzad szaporázva! -
mint ökörszarv, zengett ordítása.
Mariska, mint virág, összerezzent!
Fölocsúdott Marci: Jaj, mit is tett!
- Szedd a lábad! - lódította útra,
s nem törődött, sír-e a kislánya.
- Ebéd után minden óra egy bot,
úgy iparkodj! - ordított utána...
Amikor elmondta, mint a vihar szárnya,
nagy sötétség borult a halásztanyára.
Hát amikor vitte, még sötétebb képpel
fordultak utána, és csak nézték, nézték,
hogy viszi a tanya szerencséjét,
s mint a zápor, megkönnyezték léptét.
Marci meg, hogy beért a tölgyesbe,
fának dőlve, hálóját letette.
Nézte-nézte a Balaton tükrét,
mintha tőle várná újra a szerencsét.
Nem látta, hogy máris mögötte
túrja a makkerdőt röfögve.
Hát csak kereste: hol fut az igazság?
Csak már egyszer megfoghatná farkát!...
Amíg így vesződött, egyszer csak fölriad,
s hallja ám, hogy itt ropog a konda.
- Mi bajod van? - kérdi a kiskondás,
Marci csak meséli, s nem gondol a botra.
- Hacsak ennyi, könnyű a fordítás,
csavar ezen egyet Juhász András.
Juhász András, a sarkantyús betyár,
akivel mindig tizenkét puska jár... -
így fújta a nótát a kiskondás.
Harsogott tőle a szép tölös határ.
- Ne búsulj, pajtás...Elmegyek a hírrel.
Bükkfa Dani még elébünk térdel.
IV. Krixen-Krax és Juhász András
Lett nagy öröm fönt a hajdúportán.
Fölkapta a hálót Dani, és mutatta,
hogy merik majd vele a sok pontyot,
s hogy gyarapszik arannyal a kassza:
a hercegé, no meg saját zsebe,
mert csak felét küldi majd Keszthelyre.
Este aztán kigondolta szépen:
ez a fogás megérdemli végre,
hogy meghívja lovag Krixen-Kraxot,
a jószágkormányzót, vidám halászlére.
Ott a parton fogja néki bemutatni,
milyen hálót szerzett derék Bükkfa Dani.
Másnap el is indult Badacsonyba
alázatos kéréssel a posta,
s míg vitte a csónak, addig a kiskondás
Marci baját az erdőn elmondta.
- Jól van... - mosolygott rá Juhász András.
Ott meg csak azt nyögték: - Jön majd a vitorlás...-
...Jön a vitorlás, a herceg hajója...
Fedélzetén Krixen-Kraxot hozza.
Krixen-Krax a birtok kormányzója,
vigyáz Dani, hogy jól menjen dolga!
A halászlé helyét kiválasztja,
s hordat mindent a ligetes partra.
Ott a forrás a tölgyes széliben,
pázsitja zöld, árnyas, és a tóra
szép kilátás, csendes, ámde mostan
nagy a sürgés!...Közelget az óra...
Ágast vernek, gereblyéznek, sátrat
készítenek, lombos ágat vágnak.
Jön a bogrács szamártaligába.
Fehér abrosz, ezüst a kosárba,
s épp mikor a hordót teszik gyepre,
odafordul a vitorla vászna.
Horgonyt vetnek, s Dani majd elájul,
elsütik a kicsi hajóágyút.
Visszhangzik a part alatt a hangja.
Dani szavát Krixen-Krax se hallja:
- Alázatos...nagyságos...és nyikk-nyekk -
beszédjének se füle, se farka.
Hajladozik a megszeppent szolga.
Krixen-Krax meg kisujját se nyújtja.
Pipiskedve lép a lakkcipőbe.
Finnyásan néz gatyás halásznépre,
pedig azok igyekezve hordják
mind, ami jó, vidám halászlére.
Bogrács körül sürög már a gazda,
ágas alját száraz náddal rakja.
Paprika és hagyma már a halat várja.
Csupán hal nincs!...De oda se annak...
Itt a háló!...Krixen-Krax hadd lássa:
Fonyód alatt halat hogyan fognak?...
A nyögős köszöntőt hogy helyreüsse,
kiáll Dani hálóval a gyöpre.
Rúdját büszkén beszúrja a partba.
Hálóját fennen igazítja habra.
Sóhajtva nézik a szegény halászok,
mint merül be a kék Balatonba.
Krixen-Krax is feláll a csodára.
Reszketni kezd Hattyú Marci szája.
Húzza Dani, s előre a képe
fénylik, mint a hold a tó tükörébe.
Hejj, de nagy lett borulása annak!
Nyoma sincs a hálóban a halnak.
Rémültében reszket a tokája,
s hirtelen a hálót vízbe mártja.
Hal nélkül ma hogyan lesz halászlé?
S ha most nem fog, a főhajdúpálca
másra száll! Hát nyögve néz a vízbe,
s elrémül, hogy saját képét látja.
Húzza?...Ne húzza?...Fölemeli végre...
- Fogjátok meg! - ordít Marcit nézve.
- Hol a háló?...Az igazi! Mondd csak! -
rángatja már Marcit a két hajdú.
- Húzzátok le menten itt e törzsre!
Itt a sombot!...Hol a háló?...Halljuk!
- Bides fan - szólal meg Krixen-Krax makogva,
s nem csoda, hisz itt röfög a konda.
- Megállj! -. rikkant nagyot a kiskondás.
Kilép a tölgyesből Juhász András.
Cifra szűrén nyílik a tulipán,
gatyája meg tisztább, mint a forrás.
Dupla puska vállára fölcsapva,
markában meg fényes kanászbalta.
Krixen-Krax fején már csúszkál a paróka.
- Bides fav - nyögi, s nézdel jobbra-balra,
s itt is, ott is lát egy nyalka betyárt.
- Szerencsés jó napot! - mindtől csak ezt hallja.
- Jó nap...jó nap... - nyögi, és ránéz Danira,
de rája se ismer, ó, én uramfia!...
Reszket, mint bőgőhúr a szélbe.
Hát mikor odalép András elébe,
és azt kérdi, csendesen mosolyogva:
- Marci fiam, hol kerültél hasra? -
Mondja Marci, és ahogyan mondja,
látja, hogyan néz rá Bükkfa Mariska.
- Állj már talpra! Vagy úgy megszeretted?...
Ereszd már el, fiam, azt a tölgyfatörzset.
Megéheztem egy kis tüzes lére,
vedd a hálót, neked talán könnyebb. -
Földerülnek körben a halászok,
látják már az aranyigazságot.
V. A halászlé
Tölgyfa alatt Juhász András már a bíró...
Nekik fütyül, tudják már, a rigó.
S szalad Marci, szinte ragyog talpa.
Fénylik a nap, mint az aranyhintó.
Rágördül a szigligeti várra,
épp amikor a hálót vízbe mártja.
Egyet emel: egy teli bográcsra.
Másodikkal két púpos vékára.
- Jó a háló? - kérdi András odaintve,
s húzzák is már Danit a tölgytönkre.
- Odapasszol épp ez a sompálca!...
Huszonötöt piros nadrágjára! -
S Juhász András Krixen-Kraxhoz lépve,
annak is a feszes bugyogóját nézte.
- Megérdemli? - kérdezte szép csendbe.
- Mek...ám...mek...mek...- hangzott mekegése.
Mindenki a hasát, száját fogta,
hogyan megy a hercegéknek dolga.
Pukkadt a kiskondás, mosolygott a banda.
Rigók szóltak a virágos lombba.
Aprították a halat bográcsba,
szállt az illat és a lángok szárnya.
Az öröm közt csupán Marci vette észre:
mért csillog a könnycsepp Mariska szemébe?
Már vagy tízet mértek Dani nadrágjára,
s rámutatott akkor Marci Mariskára...
Nem nézhette...Bátran ki is mondta,
s állj!-t kiáltott András a sombotra.
- Köszönje meg! Ennek a gyereknek
több az embersége, mint amennyi kendnek! -
Köszönte is Dani, de a szája
úgy maradt, mintha ecetbe ázna.
Nem felül, de alul gyolcsba mártva
elkelt volna bizony a piros nadrágba.
- A háló meg eztán legyen a tanyáé...
Jó étvágyat! Készen a halászlé! -
Ezzel a tíz halászt asztalhoz vezette.
Közéjük a Bükkfa Danit tette.
S maga mellé Krixen-Kraxot véve,
jó étvággyal nézte, hol bökdös a tüske.
Danit fönt-lent szurkálta a szálka.
A kormányzó száját se találta.
Krákogtak, és csipkedtek a tálba,
pedig nem volt hiba kínálásba.
Mint igazság, fénylett a tó tükre,
s jutott abból a szép cifra szűrre,
amint ebéd után elindult gazdája
igazságot tenni egy másik határba...
- Juhász András a sarkantyús betyár,
vele együtt tizenkét puska jár -
fújta a nótát utána a kondás.
Harsogott tőle a szép tölös határ.
Némán csak ketten maradtak asztalnál...
De felugrott Marci, s hálóstul odébbállt!
Újra fénylett a halászok képe.
Fölserkent a tanya szerencséje.
Akkora halakat vittek a vásárra,
alig fértek a hosszú szekérre.
Farkuk messze lelógott a porba,
s nem szaglált utánuk Bükkfa Dani orra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése