Benedek János: Itthon

Üdvözöllek Nyírség puszta tája,
Homokbuczkák. szikes tók hazája,
Ujra látlak némán, elbüvölten,
Üdvözöllek drága szülőföldem.

Drága nekem minden porszemecskéd,
Idelánczol honvágy, gyermekemlék,
Itt virúlt ki kis családunk fája
És szerelmem, lelkem hajnalálma.

Szép remények mennyi dús kincsével
Keltem utra s mentem innen én el
S úgy jövék meg, kincsem elfecsérelve,
Mint tékozló ősi küszöbére.

Ismerős arcz nem mosolyog elébem,
Más lak áll az ősi ház helyében:
És szerettim szanaszéjjel szórva
Elszéledtek, mint futó pozdorja.

Hant boritja édes jó anyámat
S kik szivemnek oly drágák valának!
Ugy állok itt, némán, elborongva
Mint vihartól megtépett fa lombja.

S évek múlva most hogy visszajöttem,
Szívem annyi búját elfelejtem:
Leborúlok, csöndesen zokogva,
Csókom, könnyem elfúl a homokba.