Ivan Bunyin: Egyedül

 

Eső szemereg, fut a szél,
borzong a ködös tavi sík.
Az élet a télbe alél,
nem ébred a kert tavaszig.
Zord villa. Társtalan élet.
Festek. Sír a szél, besötétlett.

 

Itt jártál tegnap, igen.
Láttam: szemeden unalom.
De társnak hitt a szivem
a csapzott alkonyaton.
Eh, menj hát,! Istenem áldjon!
Majd tűröm téli magányom.

 

Még tegnapi köd gomolyog,
ma is csupa sár a mező.
Tornácom előtt a nyomod
elmosta az őszi eső.
Csak nézek a ködbe. Hiányzol
e puszta, e szürke világból.

 

Lehetne kiáltani még:
„Jöjj vissza, nehéz egyedül!”
De a múlt neki már nem elég,
elhágy, ha a szíve kihül.
Iszom. Tüze húny a parázsnak…
Egy hű kutya kellene társnak.

 

/Ford.: Rab Zsuzsa/