Johann Wolfgang Goethe: Májusi dal

Ragyogva kéklik
a táj feléd!
A nap de fénylik!
Nevet a rét!

Minden kis gallyról
a rügy bomol,
s ezernyi hangtól
zeng a bokor.

Jókedv s gyönyör hív
a kebleken.
Óh, nap és föld, víg
örömre lel.

Oly arany-szép vagy,
óh, szerelem,
mint hajnal pirkad
a hegyeken.

Fénylőn te áldod
a friss határt,
virágillat most
a nagyvilág.

Óh, lányka, lányka,
szeretlek én!
Szerelmed vágyva
tekint felém!

Pacsirta éli
úgy most a dalt,
virág oly égi
illatot ad,

ahogy szeretlek
végtelenül,
vérem, szerelmem,
érted hevül.

Új dalok közt mégy,
és táncra kelsz.
Olyan boldog légy,
ahogy szeretsz!