Louis Mercier: Szeptemberi csend

Szeptember. A nap fényes, tiszta halvány.
Az ősz csak nyári bús emlékezet.
A holt levél békésen csüng a gallyán.

Az ég mint nagy kristálypohár rezeg.
A földnek áldott arca dús erőbe
leheli a teljes, mély életet.

Lenn a folyón látszik az őszi tőke,
Kacéran nézdeli magát a domb,
gazdag szőlőlevéllel telenőve.

Egy kisváros tarkítja a vadont:
vakítva ég az izzó kőtetőzet,
álmos baromfiak bús zaja dong.

Lélek se jár. Ez ideje az ősznek,
künn a mezőn a titkos munka forr,
a szorgalmas sugarak kergetőznek,

s nyomukba édesen csorog a bor.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/