Ludwig Bechstein: A kakas meg a róka

Egy csikorgó téli éjjel zsákmányért indult a róka. Inalt, loholt, egyszer csak kakaskukorékolást hallott. Tanya volt a közelben, a tanya udvarán egy magas cseresznyefa, annak az ágán üldögélt a kakas, és kukorékolt egész éjjel.

Odasompolygott a róka a fa tövébe, s felszólt hízelkedve:

-          Nagy jó uram, kakas, mit énekelsz ezen a hideg, sötét éjszakán?

Lefelelt a kakas nagy gőgösen:

-          A nap eljövetelét hirdetem, mert olyan a természetem, hogy előre megérzem a közeledtét!

Álmélkodott a róka nagy ravaszul:

-          Ó, kakas, nagy jó uram, kicsoda vagy te, hogy a jövőbe látsz? – aztán táncra kerekedett a fa tövében.

-          Hát te mért táncolsz, róka koma?

-          Olyan csodálatos az éneked, fényességes kakas, hogy táncolok rá, így hódolok neked. Ó, kakas, legnemesebb úr a madarak között, nem elég, hogy repülni tudsz, még a jövendőmondáshoz is értesz! A madarak királya vagy, legdicsőbb királya! Milyen boldoggá tennél, ha kegyelmesen leereszkednél hozzám! Milyen boldog lennék, ha csókkal illethetném bölcsességtől fényes fejedet! Ó, ha eldicsekedhetném az egész világnak: „ Az a szerencse jutott nekem, hogy csókkal illethettem a legbölcsebb jövendőmondó nemes fejét!”

A hiú kakas elhitte a hízelkedő, ravasz róka minden szavát. Leröppent a fáról, odatartotta fejét csókra a rókának. Annak se kellett több, fogai közé kapta, s jót nevetett magában: - A bölcs jövendőmondónak egy csepp esze sem volt!

/Ford.: Rónay György/