Makai Emil: Szerelmes éjszakák

A meztelen fák rügyeit kicsalva
Künn már az új tavasz fuvalma jár,
Mig én, szivem szerelmét öntve dalba
Didergek itthon, mint a rabmadár.

Ki a hibás? A kandalló-e, én-e? -
A tűzbe új faóriást vetek,
Leirom lázasan: szeretni kéne
S reszketve érzem, hogy nem szeretek!

Rügyfakadáskor dideregni, fázni
Fiatalon - tudjátok, hogy mi az:
Egy életet könnyelmün elhibázni,
Kergetni álmot, amely nem igaz:

Beteg sóvárgás rabja lenni éjjel,
Egykedvü arccal ölni a napot,
S ha lepereg az óra, várni kéjjel
Az áruló, a bünös holnapot.

...Az ablak résein szobámba tódul
Olajfaillat, violák szaga...
A szellő szedte fel utravalóul,
Hogy ide vándorolt egy éjszaka.

Ugy lopta őt is - mért ne tékozolná?
Felzúg, mintha beszólna: jer velem,
Ha nem követnél, oh mily bamba volnál,
A földön nincs egyéb, csak szerelem!

S én, mint a szökevény rab, fázva, félve,
Csak ezt a hivó alkalmat lesem
S kisurranok a márciusi éjbe,
Mely átölel buján, szerelmesen.