Umberto Saba: A kecske

Beszélgettünk, én meg a kecske.

Szájában zizegett a füvecske,
legelt kikötve a mezőn,
jól is lakott már, s az esőn
jól meg is ázott, s mekegett.
Furcsa kecske. Úgy kimekegte
fájdalmamat, hogy én feleltem,
előbb csak viccből, de aztán remegve,
mert örök a bánat, és – jaj – egyremegy,
bár csak egy kecske szakállán mekeg…
Magányos kecske, zsidóarcú kecske,
minden fájdalmam, ó jaj, kimekegte,
bár egész mástól volt ily rossz a kedve.

/Ford.: Rónai Mihály András/