Zelk Zoltán: Mint kiscsibék

Kertek, lankák közt vitt utam,
tikkadtan pihegett a táj
s lebegett fönn az alkonyat,
mint óriás madár.

Puha szárnyakkal, nesztelen
kóválygott a vidék felett,
s összebújtak, mint kiscsibék
virágok és füvek.

Összebújtak, mint kiscsibék
s mint kotlós védő szárnyait,
úgy emelte föléjük egy
öreg fa ágait.

Ámulva néztem a csodát:
így él, így óv a szeretet -
s csipogva elaludtak a
virágok és füvek.