Petőfi Sándor: Szeget szeggel

Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányúl
Csépele.

Miért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábitólag kandikált a
Körte rám:
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.

Átugortam a palánkon -
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez: szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd!

Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.

Jelen volt a holdvilág a
Lakzinál:
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedűl:
Három a tánc monda, s egyre
Hegedűlt, -
Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.

…De1szen jól van! kiheverem
Én e bajt,
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rossz fát,
Bácsikám.

Ablakunkhoz esténként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.

A deákné vásznánál
Ő se’ jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop:
Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.

Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!