Robert Frost: Az éjnek ismerője

Az éjnek ismerője voltam én,
Ki záporban megy el s hazaoson,
Ha kialudt a végső utcafény.

Bámultam szomorú sikátoron,
Éji bakter mellett mentem tovább
Sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

Megálltam, némítva lépés zaját,
Mikor kiáltás, hirtelen szünő,
A háztetők felett fülembe szállt,

Nem hívó, nem is búcsút üzenő:
S messzebb, nem-földi magasság terén
Bolygó óra hirdette: az idő

Se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
Az éjnek ismerője voltam én.

/Ford.: Weöres Sándor/