Avetik Iszahakjan: Lelkem távoli parton bolyongott

Lelkem távoli parton bolyongott
Szabad madárként kibontva szárnyát,
Csillagfény-mosoly, komor homlok-ránc
Árnyként követte eszmém futását.
Távoli parton, kőszikla-mellen
Süvített, morgott a sötét tenger,
És a mélységből szélvihar támadt
Homlokom ellen.

Sűrű tölgyerdő suttogta ottan
Rég-múlt századok, rég-volt nemzetek
Tetteit sorban.
A lazúr mennybolt fénylett felettem
És a lazúrban tisztán, derülten
Égett a lelkem, e tűzláng-tenger.
Így váltak dallá eszméim sorban,
Mindannyit csillag-seregként szórtam
Távoli parton...

Így alkottam egy csodás világot,
Ahol a fenség, szépség, hatalom
Uralkodik és örökre áldott,
Távoli parton így szállt a dalom,
Kibontva szárnyam
Szabad magányban -

/Ford.: Weöres Sándor/